2009. augusztus 24., 08:362009. augusztus 24., 08:36
A kiáltvány szerint a június 30-án elfogadott törvény ahelyett, hogy a nyelvek használói közötti egyenlőséget erősítené, a kisebbségi nyelv használóit többletkötelezettségekkel terheli, szankciókkal fenyegeti. „Ezzel aránytalanul és indokolatlanul beleavatkozik az emberek magánéletébe és korlátozza a Szlovákiában élő magyarok és más kisebbségek jogait” – olvasható a nyilatkozatban, melynek aláírói „a totalitárius rendszerek hangulatát idéző megszorító intézkedések” elleni tiltakozásra buzdítanak. „Meggyőződésünk, hogy egy ilyen nyelvtörvény minden kisebbség számára kedvezőtlen precedenst teremt, ami végül olyan feszültségekhez vezethet, amelyet mindenképpen el kellene kerülni” – mondta Török László, Nagyszalonta polgármestere. Megtudtuk: a kiáltványt eljuttatják Nagyszalonta és Hajdúböszörmény testvértelepüléseihez is, és arra kérik az önkormányzatokat, hogy csatlakozzanak a tiltakozó akcióhoz.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.