Hirdetés

A Magyar Rádió elnökének Budapestre

[Olvasói levél] Ha Magyarország legfőbb ügyésze lennék, bűnvádi eljárást kezdeményeznék a rádióelnök ellen. A vádemelés tárgya: szellemi genocídium vagy nemzeti közösségünk kárára elkövetett agymosás. A bevádolás oka: a közszolgálati rádióadók hagyományos, jól bevált elnevezésének kártékony megváltoztatása. Az eljárás csorbítani szándékszik közkedvelt történelmi és szellemi nagyjaink tekintélyét, emlékük elevenségét, ami a nemzeti tudat gyengülésével is járhat.

2009. február 04., 07:002009. február 04., 07:00

Kossuth, Petőfi és Bartók esetében semmi szükség sincs a közszolgálatiság megmagyarázására, amint azt a rádióelnök tette bizonyítványának szépítésekor. Az említettek közszolgálatiságához, népszolgálatához nem fér kétség! Az elnök magyarázata ostoba: azért kellett a változtatás a rádióadók nevében, mert a régi elnevezés kommunista örökség (így!).

Uraim és hölgyeim a kuratóriumból! Kossuth, Petőfi, Bartók függetlenül a politikai rendszerektől mindig örök. Az a lényeg, hogy kiről/kikről neveznek el valamit, nem az, hogy kik. Ha az elnök logikáján megyünk, egy szép nap arra ébredünk, hogy a demokratikusnak álcázott szocialista többségű magyar kormány – amelynek vezérei nem is olyan rég szívre tett kézzel énekelték az Internacionálét – Hruscsovról, Brezsnyevről vagy Kádárról nevez el valamit, s akkor minden rendben, mert most történt az úgynevezett demokráciában?!

Elnök úr! Még novemberben olvastam a világhálón, hogy visszakapják eredeti nevüket az adók. Akkor azt írták, hogy a visszaállítás „ésszerű határidőn belül” történik. Meg tudná valaki mondani a kuratóriumból, mit jelent az ésszerű határidő? (Mintha a mozgalmi nyelv kifejezéseit juttatná eszünkbe.) És milyen az a Szavak ereje munkacsoport?

Ha már ezeknél a kifejezéseknél tartunk, érdemes nyelvi szempontból futó pillantást vetnünk az ezreket, százezreket(?) idegesítő torzszülöttre, az Emeregy Kossuth Rádióra, a szavak erejére.

A Magyar Rádió 1-ből rövidült MR1-nek ejtett változatáról van szó, csakhogy ezt nem tükrözi, mert nem tükrözheti a beszéd folyamatossága, sebessége/irama. A szabály szerint az m és r mássalhangzó ejtve: em, illetve er. Az egy számnév mássalhangzóját a szó alapalakjában mindig hosszan ejtjük. Az MR1-nek tehát ez lett volna a szabályos ejtésmódja: emm- err- eggy. Ez a rádióban beszélőktől – főként a hírműsorok munkatársaitól – a beszédsebesség módosítását követelné, ami minden bizonnyal nyelvbotláshoz, bakizáshoz vezetne. Az is baj, hogy az emeregynek csoportnyelvi, szleng íze van, mert az MR mint a Magyar Rádió kezdőbetűiből alakult szó nem közismert a köznyelvben (fölösleges emer zenekarokról, emer gyermekkórusról és hasonlókról is beszélni). A hatra-vakra hallható emeregy után következik még naponta több százszor (!) a szavak ereje is, vagyis e-e-e és megint e-e-e. Jó volna, ha az „ésszerű idő” holnap lenne és a régi, közkedvelt szignálok után hallanánk újból: Kossuth, Petőfi, Bartók…Rádió Budapest. A szavak ereje nélkül! Különben félő, hogy idővel a tudatukban manipulált, különben tehetséges munkatársak valamilyen hivatalos alkalomból ilyesmit találnak mondani: zászlófelvonás reggel 9-kor az emeregy Kossuth téren.

Komoróczy György,

Székelyudvarhely

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés