
2009. augusztus 25., 09:462009. augusztus 25., 09:46
És éppen a nyelvújítás miatt nyilváníthatták joggal Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulóján 2009-et a Magyar Nyelv Esztendejévé. Ez az évforduló állott a súlypontjában az idei XI. Érsemjéni Falunapoknak, ezt fejezte ki az augusztus 22-én, szombaton A bölcsőtől a sírig című emlékülés, amelyre a két szervező intézmény, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság, valamint Érsemjén önkormányzata a legnevesebb szakembereket hívta meg itthonról, az anyaországból, egyes utódállamokból.
A konferencia előadásai már jó előre írott formában is elkészültek, így a Dukrét Géza által szerkesztett Partiumi Füzetek 58. köteteként az érdeklődők a teljes anyagot hazavihették könyv formájában. Kazinczy itt töltött gyermekéveiről két lelkes pedagógustól, Tarr Erzsébettől és Csorba Teréztől hallhattunk érdemleges, kimerítő részleteket. Szülőházát, anyai nagyszüleinek, a Bossányiaknak a kúriáját 1931-ben bontották le, az épület helyét emléktábla jelzi. A későbbi költő, fordító és irodalomszervező, de mindenekelőtt nyelvújító, aki németül, franciául, latinul és ógörögül is beszélt vagy értett, itt került egy életre elkötelezetten anyanyelve utánozhatatlan ízének-zamatának tartós varázsába.
A falunapok másik fontos eseménye a 20. század első felének híres nótaszerzőjeként számon tartott Fráter Lóránd szobrának leleplezése volt – Érsemjén legújabb látványossága Mihály Gábor munkáját dicséri.
A faluünnep keretében vasárnap a nagytiszteletű Csűry István püspök celebrálta ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze az helybeliek, majd ünnepi felvonulásra, íjászbemutatóra, a helyi színjátszók előadására került sor. A rendezvény keretében levetítették a Fráter Lóránd életéről szóló játékfilmet is.
Szerző: Krajnik Nagy Károly
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.