2010. június 08., 09:182010. június 08., 09:18
Amint Kristóf Mihály, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium szakszervezeti vezetője a Krónikának elmondta, megyei szinten született a döntés a sztrájk felfüggesztéséről. A hétvégi szakszervezeti gyűlés során kiderült, hogy a tiltakozásban résztvevők aránya a múlt hét folyamán harminc százalék körülire csökkent, ezért döntöttek úgy a pedagógusok, hogy újra a katedra mögé állnak.
A múlt hét folyamán az általános iskolákban fokozatosan beindult a tanítás, azonban a líceumok, köztük a Kölcsey a hét végéig kitartott – fejtette ki Kristóf. A szatmári tanügyisek azonban nem mondtak le a tiltakozásokról, az elkövetkezőkben városi szinten újabb érdekérvényesítő megmozdulások várhatók a pedagógus-szakszervezetek részéről – magyarázta a vezető.
„Mivel a tanárok kevesebb mint fele ért egyet a sztrájkkal a megyében, ezért le kellett mondanunk a tiltakozás ezen formájáról is” – nyilatkozta Ioan Drăgan, az Országos Tanügyi Szakszervezeti Tömb (FEN) szatmári elnöke. A szakszervezet a sztrájk folytatása mellett döntött volna, mert látták, hogy nem tudnak megállapodásra jutni a kormánnyal. A tanárok egy része a sztrájktörő érettségiztető tanárokat hibáztatja, melynek nyomán egyre többen léptek vissza a munkabeszüntetéstől – tette hozzá.
A hírügynökségek szerint egyébként a pedagógusok majdnem minden megyében abbahagyták a tiltakozó akciókat. Arad megyében azonban a tanfelügyelőség tudomása szerint a tanintézetek alkalmazottainak egy része nem vette fel a munkát.
Mint ismeretes, Erdély-szerte mintegy 60 ezer tanügyi alkalmazott tiltakozott a kormány által tervezett megszorítások ellen, a legtöbb megyében a tanárok zöme nem ment be az osztálytermekbe, csupán az érettségi lebonyolítását vállalók dolgoztak. A sztrájk miatt sok vizsgaközpontban kénytelenek voltak lecserélni a vizsgáztató bizottságok tagjait, illetve a felügyelő és javító tanárokat, így számos iskolában az igazgatók, titkárnők, könyvtárosok és nyugalmazott pedagógusok felügyeltek a megmérettetésen.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.