hozzáfűzve, hogy a kutya szűkölve menekült kábító lövedékkel a hátában, majd néhány méter után összerogyott. Ekkor a „két önkormányzati illetékes” felemelte a földről, feldobták a papucs Dacia rakterébe, és elszállították. Crişan Irén egyébként régóta ismeri a sárga kutyát, és kétli, hogy bárkit is megtámadott volna. Erős Mária, egy másik állatbarát azt kifogásolta, miért adtak kitérő választ a sintérek, amikor arról érdeklődött, hogy mi lesz a sorsa az elkábított kutyáknak.
„Csak azokat a kutyákat gyűjtjük be, amelyek ellen, agresszív viselkedésük miatt, a lakosok írásban panaszt emelnek” – fejtette ki Mezei János polgármester arra is kitérve, hogy a Selyem utcából, illetve a Bucsin negyedből érkeztek panaszlevelek. A polgármester egyébként nyitott az együttműködésre az állatvédő egyesülettel. Mint mondta, szerződéskötés értelmében az egyesület rendelkezésére bocsátja azt az összeget, amit a kutyák elaltatására költ a hivatal. Közölte továbbá, hogy egy altató szérum ára 50 lejbe kerül.
Dr. Gáll Józsefet szerződés kötelezi a kóbor kutyák befogására, amelyeket nyolc napig a hivatal mellett működő gazdasági egység udvarán lévő menhelyen tartanak, majd a törvény értelmében elaltatják őket. Az állatorvos egyébként a Füles egyesület vezetőtanácsával folytatott tegnapi tárgyalás során támogatását és segítségét ajánlotta fel az állatvédőknek, hangsúlyozva: ő örülne leginkább, ha elfogadható megoldás születne az ügyben. „Az üllő és a kalapács között vagyok” – hangoztatta Gáll utalva arra, hogy egyfelől szerződés kötelezi a kóbor állatok elaltatására, másfelől állatorvosként az állatvédők pártján áll.
„Egyesületünk célkitűzése a gazdátlan állatok védelme és gondozása” – fejtette ki a Krónika kérdésére Gergely Éva, a Füles Állatvédő Egyesület elnöke, hozzáfűzve, hogy egyelőre keresik azokat az áthidaló megoldásokat, amelyek azt szolgálnák, hogy életben tartsák a befogott kutyákat mindaddig, míg sikerül létrehozni az európai normáknak megfelelő állatmenhelyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.