2010. október 18., 10:002010. október 18., 10:00
A két pálya alján felépített ingatlanban a felvonóirányító, a hóágyú működéséhez vízpumpaház, a hegyimentők székháza, öltöző, illemhelyiség és vendégszobák kapnak helyet. Mint beszámoltunk, a munkálatokat tavaly ősszel kezdték el, és azóta gyakorlatilag építőteleppé változott a terep. Az önkormányzat összesen 20 millió lejes beruházásra készítetett terveket a fürdőhely korszerűsítésére, ennek egy része a kormánytámogatás, és a regionális operatív programnál is pályáztak. Az új sípálya a régire merőlegesen készült, be kellett ásni a hóágyút tápláló vízvezetékeket. A vízgyűjtő medencét akkorára tervezték, hogy az ebből táplált hóágyú mindkét pályára húszcentis havat tudjon szórni.
Antal Árpád polgármester szerint a hóágyú beüzemeltetésével és az éjszakai kivilágítással valójában kétszer hosszabb lesz a síszezon. Sugásfürdő másik részén a Borvizek útja program keretében kezdik el a beruházásokat. Kiépítik a település szennyvízcsatorna-hálózatát. Az egykori vendéglő teraszának helyén kezelőközpont épül, amelyet a tél beállta előtt pirosba felhúznak, és a téli hónapokban a belső munkálatokat végzik majd. Ugyancsak a Borvizek útja projekt részeként a borvízforrások környezetét is rendezik. A Regionális Operatív Programnál várólistára tett pályázat révén az egykori állatkert helyére extrémsport-pályát alakítanak ki, felújítják a mofetta és a meleg fürdő épületeit, a szabadtéri medencét és az egykori vendéglőt.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.