2010. június 08., 09:062010. június 08., 09:06
A püspök hozzátette, a tenni akarás ott lapul az erdélyi emberekben, akik várják a lehetőséget, hogy viszonozzák az anyaország lelki adományait. Pap Géza egyelőre nem tudta megmondani, mekkora összeg gyűlt össze a hét végi istentiszteletek perselypénzéből.
Megjegyezte, hogy a hét közepéig várják a gyülekezetek befizetéseit, és azokat felpótolva, a Magyar Református Szeretetszolgálat útján mielőbb eljuttatják az első gyorssegélyt az árvízkárosultaknak. Ez azonban csak a kezdet, a gyűjtés folytatódik.
Mint arról beszámoltunk, az Erdélyi Református Egyházkerületen kívül az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Magyar Ifjúsági Tanács, az Erdélyi Magyar Ifjak és a Gondviselés Segélyszervezet is adománygyűjtést szervezett a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.