Hirdetés

A független jelöltek mellett kampányol Tőkés László

Tőkés szerint jobb egy kisebb, de minőségi parlamenti képviselet, mint egy népes, de felhígult jelenlét a törvényhozásban. Az EP-képviselő szerint az RMDSZ “tragikomikusan” kampányol.

Bíró Blanka

2008. november 27., 06:502008. november 27., 06:50

Az RMDSZ magatartását a pártérdek határozza meg, inkább a hatalom megszerzésére és átmentésére összpontosít, mint a szórvány vagy a tömbmagyarság helyzetének megoldására – fogalmazott szerdai, sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az RMDSZ választási kampányának kirívó példáira hívta fel a figyelmet: mint mondta, a szövetség kormánypénzekkel próbálja lefizetni az egyházakat. “Az RMDSZ magas rangú tisztviselői az elmúlt hetekben több ravatalozó átadásán, vagy halottasház alapkőletételén vettek részt, tragikomikus módon próbálva szavazatokat gyűjteni” – fogalmazott a politikus. Tőkés László hangsúlyozta: egy népes, de felhígult képviseletnél jobb egy kisebb, de minőségi parlamenti jelenlét. Tőkés szerint inkább a hiteles függetlenekre kell szavazni, mint a hitelüket vesztett RMDSZ-es jelöltekre. A háromnapos székelyföldi körúton résztvevő Tőkés László hangsúlyozta, támogatja az autonómiareferendumot, és elítéli az RMDSZ országos vezetőségének taktikázó magatartását, hogy néha nyilatkozataikban a népszavazás mellé állnak, majd alkotmányellenesnek minősítik.

Tőkés ugyanakkor közölte, két beadvánnyal fordult Jacques Barrothoz Európai Bizottság elnökéhez. A Kincses Előddel közösen írt levélben arra hívta fel az EB-elnök figyelmét, hogy az átvilágítási törvényt módosító, október 29-én elfogadott sürgősségi kormányrendelet mentesíti az egyházi méltóságokat az átvilágítás kötelezettsége alól. “Az ortodox egyház mindent elkövet, hogy papjai ne feleljenek kollaboráns tevékenységükért, ezért szűkítik a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) hatáskörét” –mondta az EP-képviselő, aki szerint a módosított jogszabály az egyházakat antidemokratikus módon privilegizálja.

A Garda Dezső Hargita megyei képviselő segítségével megszerkesztett többoldalas dokumentumban, arra hívja fel az Európai Parlament és az Európa Bizottság figyelmét, hogy Romániában és kiváltképpen Székelyföldön környezetvédelmi katasztrófával fenyeget az illegális erdőirtás. Kéri, hogy az EB vizsgálja ki az erdőirtás méreteit bizonyító szakmai jelentéseket, és tájékoztassák, hogy kíván az EB fellépni a korrupció által fenntartott törvénytelen erőirtás megakadályozására.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
Hirdetés