
Fotó: Krónika
2008. május 26., 00:002008. május 26., 00:00
Ha megválasztanák a megyei tanács élére, mi lenne az első teendője?
Az első és legfontosabb dolognak azt tartanám, hogy szakemberek bevonásával kidolgozzunk egy átfogó tervet a megye fejlesztéséről, hogy a közpénzeket ésszerűen tudjuk elkölteni. Ki kell dolgoznunk egy koncepciót, amelynek megalkotásába a közösséget is bevonjuk. Nagy hangsúlyt kell fektetnünk a pályázati úton lehívható támogatásokra is, hiszen az elkövetkező néhány évben jelentős összegeket lehet majd igényelni az Uniótól. Hogy ez zökkenőmentesen történjen, kezdeményezném egy tájékoztató és tanácsadó iroda létrehozását a megyei tanácsnál. Ez az önkormányzatokat, magánvállalkozókat és civil szervezeteket látná el naprakész információkkal, valamint segítené őket projektjeik szakszerű összeállításában.
Milyen új, eddig ki nem aknázott fejlesztési lehetőségeket lát a megyében?
Ki kellene használni a megye földrajzi elhelyezkedéséből adódó gazdasági lehetőségeket. Szatmár megye a magyar–román–ukrán hármas határnál fekszik, az EU-s és nem EU-s országok határán, ezenkívül jó közlekedési adottságokkal is rendelkezik, ezért egy logisztikai park létesítése lenne az egyik legjobb befektetés. Ez tulajdonképpen egy hatalmas, áruraktározásra és -mozgatásra alkalmas központ lenne, amelyet az önkormányzat magánvállakozókkal közösen működtetne. Szatmárnémeti repülőtere nagyméretű gépeket is képes fogadni, megyénk vasúti átjáróval rendelkezik Ukrajna felé, és ha megépül a tervezett Nagybánya–Szatmárnémeti–Nyíregyháza gyorsforgalmi út, az autósztrádák vérkeringésébe is bekapcsolódunk. Ezek a közlekedési adottságok is indokolják, hogy a nagyvállalatok itt raktározzák árujukat, innen indítsák szállítmányaikat. Igen jó lehetőségekkel kecsegtet továbbá a humán erőforrás és a turisztikai potenciál megfelelő kihasználása. Mindkettő kulcsa a megfelelő népszerűsítés. A befektetőket tájékoztatni kell arról, hogy a megye mely részén milyen képzettségű munkaerőt tudnak alkalmazni. Természeti és kulturális értékeinkre is ráfér a reklám, ezért támogatnám turisztikai programcsomagok kidolgozását, amelyeket egy kiadványban lehetne összefoglalni, és azzal turisztikai irodákat felkeresni.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.