
Fotó: A szerző felvétele
2009. augusztus 17., 10:462009. augusztus 17., 10:46
„Sokat utaztam és dolgoztam főleg arab országokban, és mindig volt nálam egy üveg borvíz, amellyel bebiztosítottam magam. A kovásznai víznél nincsen jobb, meg is kérdezték tőlem, miért őrzöm olyan féltő gonddal. Azt mondtam, hogy ez az üveg és tartalma számomra értékesebb, mint egy gyémánt, mert ez az otthonom egy része” – hangoztatta a román–francia kettős állampolgárságú Gotz Elvira, aki a színpadon magyar és francia dalokkal szórakoztatta a közönséget. Szintén a kovásznai standon lehetett megkóstolni a palacsintasütő-borvizet. „Ez a víz nagyon sós, gyakorlatilag a tésztát nem kell sózni, ha ezzel készül, nagyon jó lesz tőle a palacsinta. Egyébként Kovásznáról csak ízelítőt hoztunk, hiszen a fürdővárost nem ok nélkül hívják az ezer borvíz városának, ha mindegyikből hozunk egy-egy palackkal, akkor nem férnének el a standunkon” – jegyezte meg Ráduly Faragó Gyula.
A kézdivásárhelyiek a fortyogói és az úgynevezett Dákos vízből hoztak ízelítőt, a bálványosiak többek között a Szejkét is felvonultatták a több mint harminc forrás közül, s ezzel a sós vízzel készítették a palacsintát is. De nem hiányoztak az előpatakiak, a bibarcfalviak sem, Málnás és Bodok is külön standdal jelentkezett. A kézdiszentkeresztiek az érdeklődőknek elmesélték, hogy története is van a Vénusz borvíznek – később Nemere és Poian márkanéven hozták forgalomba –, amiről egykoron még Mátyás király is elismerően nyilatkozott. Egy másik standnál „góbés” italokat lehetett megkóstolni, a „guggolós receptek” között olyanok szerepeltek, mint a dicsőséges bájital (1 rész árkosi borvíz + 1 rész fehérbor + dicsőséges csatakiáltás), xxxtezi koktél (1 rész dugásfürdői borvíz + 1 rész dugásfürdői borvíz a biztos hatás kedvéért), bagoly mondja pávának (1 rész tusnádi Bagoly borvíz + 1 rész zabolai Páva borvíz).
A zsűrit alaposan megdolgoztatta a kóstolás, végül a palackozott ásványvizekből az Aquarius királynője a bibarcfalvi lett, a második díjat Előpatak szerezte meg, míg Bodok lett a harmadik. Idén a Tündérek Bora címet ismét a helybeli Vénusz nyerte, második legjobbnak bizonyult a bibarcfalvi Szonda-forrás, míg a harmadik helyet a mikóújfalusi Bedő- forrásnak ítélték oda. „Háromszéken egyébként több mint 300 természetes borvízforrást tartanak nyilván, ezeket kellene minél jobban kihasználni és értékesíteni” – állapította meg az eseményen Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, a rendezvény egyik szervezője.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.