Hirdetés

A Báthory-vár felújításáról értekeztek Szilágysomlyón

•  Fotó: Archív

Fotó: Archív

Már csak a pénz hiányzik a szilágysomlyói Báthory-vár felújításához. Elkészült ugyanis az elvi helyreállítási terv, a műszaki terv és a megvalósíthatósági tanulmány, illetve megvan a politikai akarat a helyi és a Szilágy megyei önkormányzat részéről.

Kiss Előd-Gergely

2010. szeptember 27., 08:552010. szeptember 27., 08:55

A kisváros lakossága is támogatja a felújítást, mintegy negyvenen képviseltették magukat pénteken az erről tartott kerekasztal-beszélgetésen – tudtuk meg Szabó Bálinttól, a Transsylvania Nostra Alapítvány elnökétől. Az építőmérnök a Krónika kérdésére elmondta, a tervek 35–40 százaléka készült el, a kivitelezési terv még hátravan, de ezt csak akkor érdemes elkészíteni, amikor rendelkezésre áll a felújításhoz szükséges 18 millió euró.

„Lobbizni kell érte, az első ötmillió euróra már ígéretek is vannak” – hangsúlyozta az alapítvány elnöke. Hozzátette, Erdély-szerte összesen 30–40 vár és számos erődített templom található. Az építőmérnök becslése szerint valamennyi erődítmény teljes felújításhoz több mint egymilliárd euróra lenne szükség, csak a gyulafehérvári vár felújítása több száz eurómillióba kerül. „És akkor a vár mégcsak nem is forog kacsalábon, csak műszakilag van rendben” – tájékoztatott a műemlékvédő szakember.

A Transsylvania Nostra Alapítvány A szilágysomlyói Báthory-vár jelentősége a lakosság szempontjából címmel szervezett műhelymegbeszélést a szilágysági településen a Történeti Tartószerkezeti Konferenciasorozat 13. ülésszakának kísérő eseményeként. Szabó Bálint lapunknak elmondta: a konferenciasorozat előadásai közül szenzációszámba ment Kovács András egyetemi professzor előadása, aki először mutatta be a vár 16. századi leltárát, míg Daniela Marcu Istrate középkori régész a szilágysági erődítmény nemrég feltárt palotájának példátlan gazdagságú régészeti leleteit mutatta be.

„Ilyen, a magyar történelemmel kapcsolatos régészeti feltárás tízévente egyszer, Erdélyben pedig húszévente egyszer történik” – mutatott rá az esemény jelentőségére Szabó Bálint. Kérdésünkre hozzátette, a nemzetközi konferenciára elsősorban azért volt szükség, mert az utóbbi 50 évben Romániában nem volt érdemi várrestauráció. Ennek meg az lett e következménye, hogy a hazai szakemberek a felújítások során olyan problémákkal szembesültek, amelyek megoldásában nincs gyakorlatuk, ezért jól tudják hasznosítani belga, svéd vagy osztrák kollégáik tapasztalatait.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés