
A petícióval az ítélet megalapozatlanságára valamint annak súlyos eljárási hibáira hívnák fel az államfő figyelmét
Fotó: Gecse Noémi
Romániai magyar parlamenti képviselők levélben fordultak Klaus Johannis román államelnökhöz, hogy tegyen lépéseket a „székely terrorperben” szerintük ártatlanul elítélt kézdivásárhelyi fiatalok ügyének megnyugtató rendezése érdekében, és egyúttal iktattak egy több mint 10 ezer támogató aláírást tartalmazó petíciót is.
2018. november 23., 19:272018. november 23., 19:27
2018. november 23., 19:312018. november 23., 19:31
Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő pénteken az MTI-nek elmondta: összesen öt romániai magyar törvényhozó nyújtotta be a petíciót. Kezdeményezői és aláírói
A petíciót Fejér László Ödön szenátor, valamint Kulcsár-Terza József, Benkő Erika, Bíró Zsolt és Csoma Botond képviselők iktatták.
A romániai magyar törvényhozók abban bíznak, hogy a petícióban foglaltak elegendő érvet szolgáltatnak az államelnöknek ahhoz, hogy meggyőződjön az ítélet megalapozatlanságáról, valamint annak súlyos eljárásjogi hibáiról, és ennek nyomán elkezdődjön a megsemmisítésére vonatkozó folyamat.
Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
szóljon hozzá!