
Fotó: Rostás Szabolcs
A Romániai Püspöki Konferencia szolidaritásáról biztosította a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekséget a Batthyáneum ügyében. Hangsúlyozzák, a nyilvánvaló történelmi tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
2021. június 01., 11:502021. június 01., 11:50
A püspöki konferencia közleménye emlékeztet, a legfelsőbb bíróság 2021. május 25-én visszautasította a gyulafehérvári érsekség visszaszolgáltatási kérelmét, az érsekség pedig hétfőn bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul.
Batthyány Ignác püspök, aki a könyvtárat alapította, a teljes örökséget az Erdélyi Római Katolikus Egyházra hagyta. A Batthyáneum könyvtárat a gyűjteményével együtt a kommunista román állam bezárta, 1950-ban jogtalanul államosította, és azóta a Román Nemzeti Könyvtár tulajdona” – húzza alá a közlemény.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul a Batthyáneum ügyében – áll az érsekség honlapján hétfőn közzétett állásfoglalásban.
„A tulajdonhoz való jog elismerése a jogállamiság egyik alkotmányosan szavatolt alappillére. A kommunista rezsim 1949-ben jogtalanul kobozta el mind a római katolikus, mind pedig a görögkatolikus egyház javait. Ezeknek a visszaszolgáltatása a jogos tulajdonos számára a romániai demokrácia megszilárdításához is szükséges. Így
– szögezi le a püspöki konferencia.
Mint ismeretes, a múlt hét végén a Magyar Unitárius Egyház is értetlenségének és felháborodásának adott hangot a Batthyáneum visszaszolgáltatásának elutasítása miatt.

A Magyar Unitárius Egyház kormányzó szerve értetlenül és felháborodva vette tudomásul a romániai Legfelsőbb Bíróság jogerős ítéletét, amivel elutasította a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a tulajdonosnak, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek.
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű államosított ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszakértek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust – amelyet borjúbőrből készült pergamenre írtak, arany tintával – 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
A könyvtárat a román kommunista állam vette el a római katolikus egyháztól, és a rendszerváltozás utáni kormányok Batthyány Ignác püspök végrendeletére hivatkozva nem szolgáltatták vissza. A püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyházra és Erdély provinciára hagyta a gyűjteményt. A román politikai elit úgy értékeli, hogy Erdély provincia jogutódjaként a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára. A római katolikus egyház értelmezése szerint a vitatott megnevezés az erdélyi római katolikus egyházmegyét jelöli.

Jogerősen elutasította a román legfelsőbb bíróság a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár visszaszolgáltatását a római katolikus érsekségnek.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!