A politikai rendőrség célkeresztjében

Magdó János főkonzul, az esemény házigazdája úgy fogalmazott: jól dokumentált, könnyen olvasható, izgalmas „történelmi krimi\" a Szekuritáté irattárában őrzött Tőkés-dossziét feldolgozó könyv, amely az 1970-es 80-as évek erdélyi magyar közéletébe enged betekintést. Hozzáfűzte, a kötet segíthet annak megértésében, hogy a református egyház embereit, lelkészeit hogyan tudta beszervezni a Szekuritáté, illetve hogyan működött a kommunista titkosrendőrség.

H. Szabó Gyula, a 250 oldalas könyvet kiadó Kriterion könyvkiadó igazgatója ugyanakkor elmondta: az erdélyi magyar közösség még mindig adós a néhány évtizeddel ezelőtti múltjának teljes feltárásával, ezért is jelent meg a kötet.

Molnár János kifejtette: akkoriban különböző magatartási formák jellemezték az erdélyi magyarság kommunizmushoz való viszonyát. Mint részletezte, míg a korabeli értelmiségi elit inkább óvatosan, a túlélést tartva szem előtt, a sorok között próbált olvasni, addig Tőkés László nem csak magatartásával szállt szemben nyíltan a diktatúrával, hanem az általa írt szövegekben is kendőzetlenül beszélt a valóságról, amint ez a politikai rendőrség dokumentumaiból is kiderül.

Molnár szerint ezt a magatartásformát nyugodtan lehet Tőkés-modellnek nevezni. A szerző ugyanakkor elmondta: Tőkés László olyan írásait is megtalálta az aktacsomókban, amelyeknek eredetije elveszett, így azokat román nyelvből kellett visszafordítani.

Kifejtette, a Tőkés-modell – a kommunista diktatúrával szembeni nyílt ellenállás – csak az 1980-as években kezdett elterjedni Erdélyben, amikor temesvári lelkészként prédikációiba beleszőtte üzenetét. Például elmondta azt, ha a Szekuritáté emberei megverték a szomszédot.

A szerző ugyanakkor hangsúlyozta: annak ellenére szükségesnek látta a könyv megírását, hogy sok mindenben nem ért egyet Tőkés Lászlóval. Mint kifejtette: ennek az elsősorban az oka, hogy nemtelen vádak érték Tőkést, ezekkel szemben kívánt rávilágítani, „hogy vannak olyan dolgok, amelyeket nem szabad elfelejteni\".

Kiemelte: Tőkés politikai nézeteit, céljait tekintve következetes maradt a rendszerváltást követően is, miközben ugyanezt más politikusok nem feltétlenül mondhatják el magukról. „Az a harc, amit akkor ő vívott, a közösségre kivetítve a szabadságért, az autonómiáért vívott harc volt\" – fogalmazott Molnár János.

Tőkés László úgy nyilatkozott: a könyv számára is izgalmas, mivel más perspektívából, a külső szemlélő megvilágításában mutatja meg azt a történetet, amit ő akkor az események részeseként, „a gödör fenekén\" élt meg. „Nem csupán azt mutatja meg, hogy velem mi történt, hanem arról is szól, hogy mi történt mindazokkal, akiket a Szekuritáté célba vett, ezért lehet a könyvnek közösségi üzenete\" – mutatott rá az európai parlamenti képviselő.

Tőkés arra figyelmeztetett, hogy nem lehet múlt időben beszélni az egykori román politikai rendőrségről. „Olyan Erdély titkosszolgálati szempontból, mintegy egy balkáni elaknásított terület\" – utalt arra, hogy az egykori besúgók, tartó tisztek egy része továbbra is aktív. Szerinte nem kérdéses, hogy a Románia csillaga érdemrend visszavonása ügyében is a Szekuritáté „nyúlt utána\". „Az információval való visszaélés háborúja zajlik ma is\" – szögezte le a politikus.

Molnár János ugyanakkor kifejtette: annak ellenére, hogy Németország után a romániai szabályozás könnyíti meg a leginkább a volt politikai rendőrség iratainak kutatását, lényegesen megnehezíti a kutatók dolgát, hogy egészen napjainkig a politikai rendőrség dossziéinak csak mintegy 60 százalékát adták át az állami levéltárnak. Azoknak az ügynököknek az iratait pedig, akik a mai napig együttműködnek a titkosszolgálatokkal, semmi szín alatt nem adják ki a kutatóknak.

Hozzáfűzte: más kérdés, hogy időnként más aktacsomókból kiderül a besúgok kiléte, ugyanis korábban egy-egy jelentésből annyi másolat készült, ahány embert érintett, így történhet meg, hogy minden iratot a titkosszolgálatok sem tudnak eltüntetni.