
A soborsini királyi birtok tavaly májustól látogatható
Fotó: Facebook/Castel Regal Savarsin
Fontos turisztikai látványossággá fejlesztenék a román királyi család soborsini kastélyát, melyet már most ezrek keresnek fel hétvégente.
2022. július 27., 21:272022. július 27., 21:27
Andó András, az Arad Megyei Tanács kommunikációs igazgatója szerint a település önkormányzata a királyi családdal közösen dolgozik a projekten. Az illetékes szerint a látogatók egyre nagyobb száma új fejlesztéseket hoz majd, éttermek, panziók nyílnak az Arad megyei településen, hétvégente pedig rendezvényekkel is kedveskednek az idelátogatóknak.
Jelenleg az Eugen Popa Múzeum látogatható, ahol a helyi képzőművész munkái láthatók, de a Maros-völgyi ortodox fatemplomokat is bevonnák a látványosságok sorába.
A kastély 1650–1680 között épült, 1943-ban vásárlás révén került Mihály király tulajdonába, de nem sokáig birtokolhatta, hiszen 1948-ban már el is kobozták a kommunista hatóságok. A birtokot 2001-ben szolgáltatták vissza a királyi családnak, a kastély restaurálása 2007-ben kezdődött és 2015-ben ért véget.
Mihály király autószerelő műhelyébe is be lehet kukkintani
Fotó: savarsinregal.ro
Az Agerpres szerint az elmúlt években a birtokon található többi ingatlant is restaurálták, többek között a teaházat, a gépkocsimúzeumot, Mihály király autószerelő műhelyét, illetve a vendégházat is. A birtokon hatalmas park, tó és teniszpálya is található, de a rózsakertje is híres.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!