
Fotó: Sapientia EMTE, Kolozsvár/Facebook
Az idei tanév Egyetemi Esték nevű rendezvénysorozat első alkalmának vendége dr. Maróth Gáspár, a Rheinmetall AG kelet-európai igazgatója, volt védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos, védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkár – közölte a Sapientia EMTE Kolozsvári Kara.
2023. november 03., 12:412023. november 03., 12:41
Az eseményre november 9-én, csütörtökön, 18 órától kerül sor a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának épületében, a Tordai út 4.szám alatt. Az eseményen való részvételhez a Sapientia Facebook-oldalán található linken lehet regisztrálni. Amint a közleményben olvasható,
A Honvédelmi és haderőfejlesztési program első éveinek sikerein felbuzdulva a Honvédelmi Minisztérium 2022-ben egy új haditecnhika-fejlesztési tervet nyújtott be a kormánynak, amely egy újabb fejezetet nyitott meg a magyar haderőfejlesztés előtt. „Miért volt szükség erre a fejlesztési programra?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdések megválaszolására kértük fel dr. Maróth Gáspár urat, aki 2016–2022 között a program kidolgozásával és annak végrehajtásával megbízott vezetője volt a magyar kormányban” – szerepel az egyetem felhívásában.

Díjat alapítanak a tavaly májusban párja által meggyilkolt kolozsvári egyetemi oktató, Molnár Beáta emlékére szülei a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) közreműködésével.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem mindig tudta, hova kíván hajózni, az anyaország dolga pedig, hogy segítse ezt a hajót, hogy a háborgó vizeken is megtalálja a maga útját – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó Sepsiszentgyörgyön.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!