
Fotó: Farkas László
Ipartörténeti műemlék semmisült meg szinte teljes egészében Nagyváradon a hétvégén: szombatra virradóra leégett a 20. század első évtizedében épült villamoskocsiszín, amelyben évtizedek óta a Nagypiac vásárcsarnoka működik.
2020. július 19., 11:402020. július 19., 11:40
2020. július 19., 11:502020. július 19., 11:50
A lángokkal több mint ötven tűzoltó küzdött órákon keresztül, és sikerült is megállítaniuk a tűz továbbterjedését, azt azonban nem, hogy az épület faszerkezetű teteje teljesen megsemmisüljön: a szénné égett tetőszerkezet hatalmas morajlással omlott be, így az épületnek csak a téglából épült falai maradtak meg. A tűz oka egyelőre ismeretlen.
Fotó: Infotrafic Jud. Bihor
Többen arra panaszkodtak, hogy a mérlegeik, a cég dokumentumai, sőt még a pénzügyi forgalmuk adatait tartalmazó adathordozó is bennégett az épületben. A helyszínen éppen felújítási munkálatok zajlanak, mivel új vásárcsarnok épül. Az eredeti tervek szerint az önkormányzat lebontatta volna a villamosremíz épületét is, ám egyrészt a Területi Műemlékvédelmi Hatóság nem hagyta jóvá az előzetes terveket, másrészt polgári kezdeményezésre végül olyan terv született, amely már a kocsiszín épületét is magában foglalja.
Fotó: Farkas László
Most kérdésessé vált, mi lesz az épület sorsa, hiszen éppen a legnagyobb értéknek számító fa tetőszerkezet semmisült meg teljesen. Florin Birta alpolgármester szerint a szekértői vizsgálatok eredménye alapján dől el, rekonstruálják-e az épületet. Városházi források szerint ugyanakkor megvan a szándék az ingatlan újjáépítésére. Zatykó Gyula, Ilie Bolojan polgármester néppárti tanácsadója – aki korábban közbenjárt az épület megmentéséért – már jelezte: javasolni fogja a remíz újjáépítését.
Fotó: Farkas László
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyúttal közleményben jelezte: a találgatások és rémhírek terjedésének megakadályozása érdekében is alapvető érdek annak gyors kiderítése, hogy mi okozta a tüzet. Az alakulat éppen ezért hétfőn feljelentést tesz gondatlanságból elkövetett károkozásért, ismeretlen tettes ellen, és elvárja a hatóságoktól a felelősök megtalálását, valamint a közvélemény tájékoztatását. Az önkormányzattól a műemléképület teljes, eredeti állapotába történő helyreállítását kérik és várják el. Az RMDSZ, amely szintén magának vindikálja az érdemet az épület megmentéséért, ugyancsak az épület teljes körű helyreállítását követeli.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!