Hirdetés

Lépett a BBTE rektora, egyelőre nem állhat diákok elé Szamosközi István

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Felfüggesztette állásából Szamosközi István pszichológiaprofesszort a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora, az egyetemi tanár nem léphet diákok elé mindaddig, amíg az etikai bizottság nem dönt az ügyében – közölte szerdai közleményében a BBTE.

Krónika

2021. november 10., 18:022021. november 10., 18:02

2021. november 10., 18:542021. november 10., 18:54

A felsőoktatási intézmény honlapján közzétett állásfoglalás szerint Daniel David rektor az ügyben eljáró etikai bizottság határozatának közzétételéig rendelte el Szamosközi István oktatói tevékenységének felfüggesztését.

A BBTE közölte, hogy a rektor azután foganatosította az intézkedést, miután kielemezte a helyzetet, és megbeszélést folytatott érintett személyekkel, köztük a pszichológiaprofesszorral.

Hirdetés

Az egyetem vezetősége hétfőn jelentette be, hogy kivizsgálja, illetve az etikai bizottság elé viszi az ügyet. A rektorátus azután lépett, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen Szamosközi István pszichológiaprofesszor sértő szavakat használ az egyetemi képzés szünetében.

Az egyetem mostani közleményében ismét hangsúlyozza, hogy egyértelműen szabályozza a helyzethez illő magatartást az akadémiai tevékenységek során, de emellett azt is elvárják, hogy a helyes, mintaszerű és korrekt társas magatartás – az oktatók/kutatók, hallgatók és adminisztratív munkatársak részéről – a mindennapi életben, így a tanórák szüneteiben is megnyilvánuljon.

A professzor menesztését kérte szerdán a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) is,

a diákszervezet Facebook-bejegyzésében rámutat: Zbranca Ionuț Leonte, a BBTE diákprefektusának és Struber Henrik Iliász, a BBTE magyar tagozatának diák-alprefektusának közbenjárásával szerdán sikerült az egyetem etikai bizottsága elé terjeszteniük azt a dokumentumot, melynek tárgya a Pszichológia és Neveléstudományok Karon tanító dr. Szamosközi István professzor úr etikátlan magatartása.

„Kocsis Malvina Gréti, a KMDSZ volt vezetőtanács tagja, a BBTE magyar tagozatának volt diákszenátora, a Pszichológia és Neveléstudományok Kar mesteris hallgatója ma, november 10-én, iktatta a karon hallgató számos diák sérelmét névtelenül tartalmazó, illetve ötvenkét hallgató nevével és aláírásával hitelesített dokumentációt” – írják.

Hozzáteszik, hogy az ebben felhozott esetek sértik az egyetem Etikai és szakmai magatartási kódexe 33. cikkének több alpontját, mely a kollegialitás elvének megsértésére vonatkozik.

Mint írták, kérvényezik a professzor munkaszerződésének fegyelmi okokból való felbontását.

Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a KMDSZ továbbra is határozottan kiáll mindennemű etikátlan magatartás ellen, amely negatív hatással van az akadémiai oktatás résztvevőinek szellemi, lelki fejlődésére, illetve csorbítja a felsőoktatási intézmény hitelességét.

Mint arról beszámoltunk, az inkriminált videó rögzítése az online oktatás révén vált lehetővé, az egyik diák felvette, amint Szamosközi István és egyik kollégája beszélgetnek az online óra szünetében. „Hé!” – szólítja meg diákjait a pszichológiaprofesszor az online oktatási platformon, de mint kiderül, azok nincsenek képernyő előtt, kollégája szünetre küldte őket. „De mér vannak szüneten, b...szd meg. Tudják, hogy jövök vissza. Az Isten b...ssza meg!” – reagál a hírre Szamosközi, és miközben kollégája arról biztosítja, hogy mindössze öt percről van szó, egyre jobban dühbe gurul. „Gyúrja beléjük a f…át!” – üzeni az egyetemi hallgatóknak.

Az elmúlt napokban a pszichológia kar számos volt diákja állt a nyilvánosság elé, azt állítva, hogy Szamosközi István minősíthetetlen hangnemben beszél a hallgatókkal és kollégáival, inzultálja, évek óta megfélemlíti őket. Mindezt többen megerősítették a Krónikának, részletesen beszámolva az oktató minősíthetetlen stílusáról, magaviseletéről.  

korábban írtuk

A videó csak a jéghegy csúcsa: kitálaltak a Krónikának pszichológushallgatók Szamosközi Istvánról
A videó csak a jéghegy csúcsa: kitálaltak a Krónikának pszichológushallgatók Szamosközi Istvánról

Minősíthetetlen hangnemben beszél a hallgatókkal és kollégáival, inzultálja, évek óta megfélemlíti őket Szamosközi István, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) pszichológiaprofesszora a Krónikának nyilatkozó volt és jelenlegi hallgatók szerint.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés