Hirdetés

A hagyományos családmodell mellett álltak ki a romániai és magyarországi katolikus püspökök

•  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A hagyományos családmodell melletti elkötelezettségüket hangoztatták a romániai és magyarországi katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai Nagyváradon tartott kétnapos tanácskozásuk végén, kedden.

MTI

2022. szeptember 27., 16:162022. szeptember 27., 16:16

A tanácskozás után kiadott közös közleményükben a püspökök megerősítették a család és a házasság értékeinek fontosságát.

„A házasság egy férfi és egy nő természet szerinti szeretetszövetsége, ahogyan Jézus Krisztus tanítása is megerősíti” – áll a közleményben. Idézték a II. Vatikáni Zsinat egyik dokumentumát, amely szerint „a személy, valamint az emberi és a keresztény közösség jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség kedvező helyzetével”. Úgy vélték: ezért

Hirdetés
Idézet
mindnyájan arra vagyunk hívva, hogy a házasság és a család érdekében tevékenykedjünk”.
•  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a világjárvány előtt többször is találkoztak a két ország püspökei, és most újra elérkezettnek látták az időt a gyakorlat felelevenítésére. Megbeszéléseik napirendjén a Ferenc pápa által kezdeményezett szinódusi út, a tavaly Budapesten tartott Eucharisztikus Kongresszus, a háborús menekültek megsegítése, a fiatalok és a nevelés, a papképzés, a cigánypasztoráció és a kulturális javak kérdései szerepeltek.

•  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek elmondta: mindkét oldalon beszámoltak a püspökök arról, hogy a járvány után visszatértek az emberek a templomba. Sőt, bizonyos helyeken még többen vannak, mint a járvány előtt. Hozzátette:

a járvány idején az egyház megtanulta, hogy a közösségi média segítségével is fenn tudja tartani a kapcsolatot a hívekkel, de mindenki érezte, hogy azért tényleges jelenlétre van szükség.

A bíboros újságírói kérdésre arra is kitért, hogy az Eucharisztikus Kongresszus hatásai máig érezhetők Magyarországon. A szentségimádságok gyakorlata tovább folytatódott, sok templomban egész nap, vagy akár éjjel-nappal a kihelyezett oltáriszentség előtt imádkoznak, és új lendületet kaptak az ifjúsági zenés imaösszejövetelek is.

•  Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Galéria

Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

A püspökök nagyváradi tanácskozásán Magyarországról Erdő Péter mellett Udvardy György veszprémi érsek, Veres András győri püspök, Székely János szombathelyi püspök és Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, a romániai püspöki konferencia részéről pedig Böcskei László mellett Aurel Perca bukaresti és Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek, valamint Claudiu Lucian Pop kolozsvári és Virgil Berca nagyváradi görögkatolikus püspök vett részt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés