Hirdetés

A fekete március dossziéjának megnyitását követeli az EMNT

fekete március

Fekete március. Az EMNT azt is kéri, hogy a román állam ismerje be nyilvánosan felelősségét az etnikumközi konfliktusban

Fotó: Azopan Photoarchive – www.azopan.ro/Bálint Zsigmond

A marosvásárhelyi fekete március dossziéjának megnyitását követeli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a véres történelmi események évfordulójára hozott nyilatkozatában.

Krónika

2025. március 27., 08:562025. március 27., 08:56

A marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulója alkalmából az EMNT küldöttgyűlése március 21-én Székelykeresztúron nyilatkozatot fogadott el, melyben kijelenti: „adósak vagyunk gyermekeinknek és az áldozatok hozzátartozóinak az igazság bemutatásával”. Ezért követeli a marosvásárhelyi fekete március dossziéjának megnyitását, a hadparancsok és utasítások közzétételét, a hadsereg és a Securitate, minden értintett fegyveres erő dokumentumainak feloldását a titkosítás alól, a nyomozati szakasz újrakezdését a felelősök konkrét és korrekt azonosítása végett – áll a nemzeti tanács által a Krónikához eljuttatott közleményben.

Az EMNT azt is kéri, hogy a román állam ismerje be nyilvánosan felelősségét az etnikumközi konfliktusban, és követeli az áldozatok erkölcsi és anyagi rehabilitációját, kárpótlását.

Hirdetés

Az EMNT egy, a marosvásárhelyi eseményeket kutató, feltáró és dokumentáló munkacsoport létrehozását is szükségesnek tartja. A történészekből, szociológusokból és jogászokból álló csapatnak részletes és nyilvános jelentést kellene kidolgoznia a történtekről – írták.

„Ez alkalommal is kifejezzük teljes együttérzésünket és szolidaritásunkat a marosvásárhelyi fekete március áldozatai és hozzátartozóik felé, akik mind a mai napig nem nyertek elégtételt a román állam részéről az általuk elszenvedett veszteségekért és szenvedésekért” – tették hozzá.

Az EMNT rámutat: az 1990. márciusi etnikumközi konfliktus az 1989-es romániai forradalmat követő időszak egyik legsötétebb epizódja, „melyet mesterségesen kreáltak, hogy legitimálhassák a Román Hírszerző Szolgálat megalapítását a kommunista politikai rendőrség, a Securitate megmaradt vázára és emberi erőforrásaival”.

Hozzátették: az akkori bukaresti hatalom a marosvásárhelyi eseményekkel az 1989 decemberében Temesváron megnyilvánult etnikum- és felekezetközi szolidaritást akarta aláásni. „Ezt azzal érték el, hogy az ország népességének antikommunista és Securitate-ellenes érzéseit egy új ellenség, mégpedig a magyar kisebbség felé terelték, konvertálták” – áll a nyilatkozatban.

Eszerint a marosvásárhelyi „szcenárió” az 1989. decemberi „terrorfenyegetésével” és az 1990. júniusi „bányászjáráséval” azonos mintára készült, mindhárom forgatókönyvet „tudatosan, programszerűen tervelték ki és hajtották végre, állami eszközökkel és erőkkel, egyes jól meghatározott csoportok ellen, s mindegyiknek tragikus következményei lettek”.

Idézet
Nem túlzás ezeket a cselekményeket emberiesség elleni bűntetteknek minősíteni, amelyek természetüknél fogva eleve nem évülhetnek el jogilag soha”

– indokolta meg követelését az EMNT.

korábban írtuk

Kelemen Hunor: magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát, soha többé fekete márciust!
Kelemen Hunor: magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát, soha többé fekete márciust!

Magyaroknak és románoknak együtt kell megvédeniük Romániát azoktól, akik a sötétből jönnek, és a sötétségbe akarják taszítani. Soha többé fekete márciust! – fogalmazott Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a marosvásárhelyi fekete március 35. évfordulóján.

Mint ismeretes, 1990. március 19-én husángokkal és fejszékkel felszerelkezett román falusi férfiakat szállítottak Marosvásárhelyre, hogy „védjék meg” a várost a magyaroktól. Az erőszakosan fellépő, sok esetben ittas férfiak feldúlták az RMDSZ székházát, súlyosan bántalmazták Sütő András írót. A magyarellenes pogrom másnap is folytatódott, ekkor azonban magyar ellentüntetés is szerveződött. Az összetűzéseknek öt halottja (három magyar és két román) és 278 sebesültje volt. Az MTI emlékeztet, az események után a román igazságszolgáltatás kizárólag a magyar ellenreakciót vizsgálta. A fekete március kivándorlási hullámot indítottak el a magyarok körében, aminek nyomán kisebbségbe került a marosvásárhelyi magyarság.

korábban írtuk

Fekete március és az egyetemes romániai visszarendeződés
Fekete március és az egyetemes romániai visszarendeződés

A harmincöt évvel ezelőtti marosvásárhelyi események nagyon mélyen sokunk emlékezetébe vésődtek. Nekem mindenekelőtt az RMDSZ-székház ostroma jut eszembe a fekete márciusról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
2026. október 09., péntek

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében

Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.

Lefejezve találtak rá egy közel egytonnás bölényre az egyik erdélyi megyében
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár

Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.

Kincs- és kacatvadászat a Sebes-Körös partján: elkezdődött a középkori eredetű feketetói vásár
2026. október 08., csütörtök

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak

Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Vonat gázolta el a tinédzserek motorját Székelyföldön, mindketten meghaltak
2026. október 08., csütörtök

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?

Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.

Jobban félnek a környezetvédőtől, mint a medvétől az erdélyi polgármesterek?
Hirdetés
Hirdetés