Hirdetés

Rendőrkézen a nyárádkarácsoni gyilkosok

Őrizetbe vette a Maros megyei rendőrség azt a két személyt, akit egy hónap alatt négy, Nyárádkarácson községben elkövetett gyilkossággal gyanúsítanak. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a környéken napszámosként dolgozó siménfalvi D. Ö. (41) és cserefalvi J. I.(32) nevéhez fűződik mind a négy erőszakos haláleset, mely július 22-én, illetve rá négy hétre az egész Nyárádmentét megrázta.

Szucher Ervin

2010. augusztus 27., 10:142010. augusztus 27., 10:14

A két roma férfi részleges beismerő vallomást tett. Nyilatkozataikból kiderült: kizárólag anyagi érdekből vetemedtek emberölésre. Bár a tettesek rokonok, egymásra próbálják hárítani a gyilkosságokat.

A gyanúsítottak egy hónappal ezelőtt, július 22-én Káposztásszentmiklóson egy háromtagú nyugdíjas családot – Rácz Mártont, feleségét, Erzsébetet és anyósát, Kádár Rózát – mészároltak le. Az áldozatokon 32 baltavágás nyomát találták, valamennyit a fejük tájékán. Hétfőn a 81 éves Jáni György nyárádkarácsoni nyugdíjast találták holtan saját lakásában. Az öregember halálát a fejére mért erős ütés okozta. A nyomozó hatóságok szerint az elkövetők éjszaka támadtak az áldozatra. Azzal a szándékkal, hogy eltüntessék a gyilkosság nyomait, megengedték a gázcsapokat, azonban a robbanás nem következett be. Jáni György néhány nappal korábban vette fel nyugdíját, vélhetően ezért rabolták ki és ölték meg. Már az első gyilkosságok után a hatóságok csaknem kilencszáz személyt hallgattak ki. A nyomozásba a rendőrségen és az ügyészségen kívül a hírszerző szolgálat is bekapcsolódott. Mint utólag kiderült, a két gyanusított szinte feltűnés nélkül vonta ki magát a nyomozók látóköréből, a más falvakból származó férfiak néhány napra hazautaztak. Mivel csupán idénymunkásokként dolgoztak egy somosdi társasgazdaság farmján, lelépésük nem keltett különösebb feltűnést.

A vizsgálatot vezető ügyész, Dan Oltean elmondta: mindkét elkövető büntetett előéletű, lopásért és magánlaksértésért korábban elítélt személy. Nem kizárandó, hogy amennyiben most nem kerülnek rendőrkézre, pénzszerzés céljából újabb és újabb bűntényeket is elkövetnek. Valentin Pescari, a Maros megyei rendőrség parancsnoka szerint mindkét gyanúsítottat különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság, rablás és magánlaksértés vádjával állíthatja elő a bíróság. A büntető törvénykönyv alapján akár 15 és 25 év közötti szabadságvesztést is kaphatnak, azonban nem valószínűtlen hogy életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtják őket
Nyárádkarácson polgármestere, Ferenczi György lapunknak úgy vélekedett: felszusszanhat a sorozatgyilkosoktól megszabadított Nyárádmente, azonban a nyomozó hatóságok nem dőlhetnek hátra. „Egy kérdés még mindig megválaszolatlan: ki áll a gyilkosságok hátterében? Például egy olyan, aki jól ismeri a községet, tudja, ki mikor kapja kézhez a nyugdíját. Kötve hinném, hogy ezek az idegenek maguk fedezték volna fel, úgymond hova érdemes betörni” – adott hangot kételyeinek a nagyközség elöljárója.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés