Hirdetés
Feltárásra vár Szent László sírja, lassan halad a váradi vár igazi birtokbavétele

Feltárásra vár Szent László sírja, lassan halad a váradi vár igazi birtokbavétele

A váradi vár feltárásának alapembereként dolgozó Mihálka Nándor régésszel az Árpád-kori és az erdélyi fejedelemségek korát megörökítő nagyváradi történelmet jártuk körül, amely a felújított várban és a vármúzeumban vár bemutatásra.

2023. március 07., kedd

Lemondhat a város a brassói fellegvárról? Rendőrképző és multikulturális központ terve is terítéken Bukarestben

Ha már a román állam köztulajdonába került a Cenk alatti város önkormányzata által kínkeservvel visszaperelt brassói fellegvár, egyre konkrétabban terveznek vele Bukarestben.

Lemondhat a város a brassói fellegvárról? Rendőrképző és multikulturális központ terve is terítéken Bukarestben
2023. február 28., kedd

Ostrom alatt: Brassó önkormányzata mellett több minisztérium is bejelentkezett a fellegvárért

A brassói önkormányzat mellett több bukaresti minisztérium is igényt formál Brassó fellegvárára, mely hosszas pereskedés után került vissza állami tulajdonba – közölte kedden a belügyminisztérium.

Ostrom alatt: Brassó önkormányzata mellett több minisztérium is bejelentkezett a fellegvárért
Hirdetés
2023. február 22., szerda

Román állami tulajdonba kerül a brassói fellegvár, a Cenk alatti város már bejelentkezett a tulajdonjogért

Hosszas jogi küzdelmet követően végre esély mutatkozik arra, hogy Brassó városa birtokba vehesse a belváros fölé magasodó fellegvárat, miután az Aro Palace vállalat bejelentette, átadja azt a román államnak.

Román állami tulajdonba kerül a brassói fellegvár, a Cenk alatti város már bejelentkezett a tulajdonjogért
2023. február 08., szerda

Azt ígérik, még idén állni fog Szent László lovas szobra a nagyváradi várban

Márciusban kezdődik meg a váradi várban Szent László király (1077–1095) lovas szobra talapzatának az építése, és a köztéri műalkotás még az idén a helyére kerül – jelentette be a Bihar Megyei Műemlékvédő Alapítvány.

Azt ígérik, még idén állni fog Szent László lovas szobra a nagyváradi várban

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés