Franciaország a befagyasztott orosz vagyonok kamatainak köszönhetően idén „egy újabb, 195 millió eurós keretet” fordít az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásra – jelentette ki Sébastien Lecornu védelmi miniszter.
Legalább 25 ember halt meg Ukrajnában az orosz csapások legújabb hullámában – közölték ukrán tisztségviselők, miközben a konfliktus nem mutatja az enyhülés jeleit.
Az orosz erők visszafoglaltak három falut, Viktorovkát, Nikolajevkát és Sztaraja Szorocsinát a behatoló ukrán hadseregtől a délnyugat-oroszországi Kurszki területen – közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.
A zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából folyósított hitelt Ukrajnának hadianyagok beszerzésére a brit kormány.
Magyarország három évig harcolt azért, hogy ki tudjon maradni a háborúból, az utolsó pillanatban, amikor az amerikaiak végre a mi pozíciónkban vannak, ezt a nemzeti pozíciót feladni „több mint hiba, bűn lett volna” – jelentette ki Orbán Viktor.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy „őszintén szólva nehezebb Ukrajnával célt érni”, mint Oroszországgal – ezzel a két ország közötti békeközvetítésre utalt.
Mi tagadás, egyik félnek sem válik dicsőségére az Ovális Irodában lezajlott vita – ám jó tanulság Zelenszkij és mindenki más számára, hogy aki kitartóan, teljes testsúlyát bevetve rázza a pofonfát, azt előbb-utóbb a feje búbjáig beborítja a termése.
Többen meghaltak és megsebesültek az orosz hadsereg péntek éjjeli rakétákkal és drónokkal végrehajtott légicsapásaiban, a támadások fő célpontjai az ukrajnai gázkitermelő létesítmények voltak.
Az Egyesült Államok az elmúlt napokban „jelentős előrelépést ért el” mind Ukrajnával, mind Oroszországgal – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.
Európának a védelmi befektetések fokozásával önállóbbá és felelősségteljesebbé kell válnia saját védelme terén – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az Ukrajnáról szóló egynapos rendkívüli csúcstalálkozót követően csütörtökön.
Egyedül Orbán Viktor miniszterelnök nem szavazta meg az Európai Tanácsnak az Ukrajna katonai támogatásáról szóló állásfoglalását. Ilie Bolojan ügyvivő államfő az EU-csúcs után közölte, Románia nem küld békefenntartókat Ukrajnába.
Oroszország csütörtökön kizárta annak lehetőségét, hogy az európai országok békefenntartó erőket küldjenek Ukrajnába, és fenyegetésként értékelte Emmanuel Macron francia elnök erre vonatkozó felvetését.
A román katonákra Romániában van szükség, mert eleve kevesen vannak, ezért nem indokolt román békefenntartó csapatokat küldeni Ukrajnába, ha megszületik a fegyverszünet – jelentette ki Crin Antonescu, a kormánypártok elnökjelöltje.
Az amerikai-ukrán és amerikai-orosz „árnyékdiplomáciai” lépések részleteiről egyeztetett telefonon az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója és az ukrán nemzetbiztonsági tanácsadó.
Oroszország üdvözli Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozatát, miszerint Kijev hajlandó tárgyalni a háború lezárásáról, de Moszkva számára még nem világos, hogy kivel tárgyalhat – közölte szerdán a Kreml.
Odesszában egy ember meghalt, egy pedig kritikus állapotban kórházba került a tegnap késő esti orosz dróncsapás következtében, a város külső részein több tucat családi ház megsemmisült és megszűnt az áramszolgáltatás – közölte az Unian hírügynökség.
Franciaország a többi európai országgal együtt mindent megtesz az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai támogatás „kiváltása” érdekében, miután ez az Európai Unió „civilizációs kötelessége” – jelentette ki a miniszterelnök.
Az ukrajnai béke fontosságát hangsúlyozta, és Európát bírálta Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt, hat héttel januári beiktatását követően elmondott első beszédében.