A jövő évi magyar európai uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzése Románia schengeni csatlakozásának előmozdítása lesz, amennyiben erre addig nem kerül sor – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Bukarestben.
Szerdán újabb 51 román állampolgár hagyhatja el az izraeli hadsereg által a Hamász október 7-ei terrortámadása nyomán ostrom alá vett Gázai övezetet – jelentette be szerdán reggel a román külügyminisztérium.
Jövőre az oktatási minisztérium költségvetése közel 57 százalékkal nagyobb lesz az ideinél, tekintettel az EU helyreállítási, illetve kohéziós alapjából finanszírozott beruházásokra, valamint a béremelésekre – jelentette ki Marcel Boloş.
Hollandia elküldte kedden Romániába az első öt darab F-16-os vadászgépet, amelyeket az ukrán pilóták kiképzésére fognak használni a hamarosan megnyíló romániai kiképzőközpontban – tájékoztatott a Reuters.
Több tucat afrikai és ázsiai bevándorlót tartóztattak fel az elmúlt 24 órában a határrendészek az Arad megyei határátkelőkön; egy részük kamionok rakterében elrejtőzve, másik részük a zöldhatáron keresztül próbált Magyarországra jutni.
Bár az érintettek és hozzátartozóik megkönnyebbülve fogadták a hírt, hogy 103 román állampolgár kedden elhagyhatja az izraeli hadsereg által ostromlott Gázai övezetet, azok, akik kimaradtak az első körből, felháborodottan fogadták a bejelentést.
A külügyminisztérium kedd reggel bejelentette, hogy 103 román állampolgár és családtagjaik engedélyt kaptak hajnalban a Gázai övezet elhagyására a rafahi határátkelőnél.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerint a romániai egészségügyi rendszer 7-es és 8-as közötti osztályzatot érdemel, a finanszírozási gondok ellenére azonban „kielégítő szolgáltatásokat” nyújt a pácienseknek.
Kéthetes hadgyakorlat kezdődött csütörtökön Romániában a Fekete-tenger partján található Midia-foki lőtéren, ahol Patriot rakétaelhárító üteggel rendeznek éleslövészetet.
A „használt termék” fogalmát tisztázó jogszabályt dolgoz ki a kormány annak érdekében, hogy megfékezze a hulladékok törvénytelen importálását – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a környezetvédelmi miniszter.
Az első kilenc hónapban 10,7 millió személy szállt meg a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, 12,1 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, míg a vendégéjszakák száma 11,5 százalékkal 23,324 millióra nőtt – közölte a statisztikai intézet.
A felcsúti Pancho Arénában játssza hazai mérkőzéseit az izraeli labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat novemberi játéknapjain.
Marcel Ciolacu kormányfő kedden a bukaresti Victoria-palotában fogadta a Gázai övezetben fogva tartott román túsz feleségét.
Az elmúlt 24 órában a rendőrség 833 jogosítványt vont be, 108-at alkohol, 22-t kábítószer befolyása alatt történő vezetés és 400-at gyorshajtás miatt, emellett bevontak 319 forgalmi engedélyt is – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
Az egészségügyi minisztérium szerint az agyi érrendszeri betegségek az elhalálozás és a rokkantság egyik fő okát jelentik Romániában, évente több mint 60 000 romániai szenved el stroke-ot.
Lezárult a 2023-2024-es tanév első tanítási modulja, hétfőtől egyhetes szünidő kezdődik az óvodások, iskolások és pedagógusok számára, a vakáció ideje alatt jó lesz az idő.
Az Európai Unió Bírósága pénteken ,,elfogadhatatlanként” elutasította Eugen Tomac keresetét, amelyben a román európai parlamenti képviselő az EU Tanácsa Románia schengeni csatlakozását elutasító tavaly december 8-i határozatának megsemmisítését kérte.
Ötvennél több civil szervezet és értelmiségi nyílt levélben sürgette a román parlamentet, hogy vezessen be a nemekre vonatkozó kvótát a választási törvényben még a jövő évi voksolás előtt.