A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.
Akár órákkal hosszabb várakozásra is számíthatnak a schengeni térségbe érkező, EU-n kívüli utazók az új belépési-kilépési rendszer miatt – figyelmeztetnek európai repülőterek.
A romániai közbeszéd meghatározó témájává vált az elmúlt napokban Nicuşor Dan államfő párizsi repülőútja.
A repülő eredetileg kedd este indult vissza, de az időjárási körülmények miatt a román elnök és az egész delegáció – az akkreditált újságírókkal együtt – Párizsban rekedt.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Az Airbus pénteken bejelentette mintegy hatezer A320-as repülőgép visszahívását, hogy sürgősen kicseréljen egy, a napfény sugárzására érzékeny vezérlőszoftvert, miután október végén incidens történt az egyik ilyen gépen az Egyesült Államokban.
A Brassó megyei Barcarozsnyó önkormányzata kiadta a városrendezési engedélyt egy valódi Boeing 737 repülőgép prémium szálláshellyé és innovatív turisztikai látványossággá történő átalakítására.
A román védelmi minisztérium megkötötte a 18 darab F-16-os harci repülőgép egy euró jelképes áron történő beszerzésére vonatkozó szerződést a holland kormánnyal – jelentette be hétfőn Ionuț Moșteanu tárcavezető.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Ha a Ryanairrel utazik, novembertől érdemes mindig kéznél tartania a telefonját.
A jászvásári Sf. Spiridon megyei kórház orvosai kénytelenek voltak amputálni a szombaton egy Iași megyei katonai egység területére lezuhant kisrepülőgép pilótájának lábait.
Lezuhant szombaton egy kisméretű repülőgép két emberrel a fedélzetén a Jászvásárhoz (Iași) tartozó Dancu településen levő katonai egység közelében.
A Zenair CH 601 XL Zodiac típusú kisrepülőgép 365 méteres magasságban és 140 km/h-s sebességgel tűnt el a radarokról, mielőtt a földnek csapódott volna az az aradi vagongyár udvarán. Ketten meghaltak.
Tömegverekedés tört ki a HelloJets légitársaság Tel-Avivból Bukarestbe tartó járatán hétfőre virradóra – közölte a román határrendészet.
A Wizz Air légitársaság bejelentette, hogy bezárja bécsi bázisát, és jövő évtől felfüggeszti valamennyi járatát, beleértve a Romániába közlekedőket is.
Különleges jármű- és repülőfesztivál készül a Szilágyság szívében: a Drive and Fly szeptember 13-án várja az autók, motorok és a repülés szerelmeseit a krasznai sportreptéren.
A polgári repülésre vonatkozó jogszabályok megszegése miatt indított büntetőeljárást a temesvári regionális ügyészség az Aradon szombaton történt, két halálos áldozattal járó kisrepülőbaleset ügyében.
Egy 47 éves hivatásos pilóta és egy 18 éves fiatal az Aradon szombaton történt repülőgép-baleset halálos áldozata. Az utas pilóta szeretett volna lenni.