Holtan találtak vasárnap egy 18 éves földrai (Feldru) fiút egy besztercei vendéglő padlásterében – tájékoztatott a Beszterce-Naszód Megyei Rendőr-főkapitányság.
Elhunyt szombaton a munkahelyén a Dolj Megyei Rendőr-főkapitányság 51 éves parancsnoka, Marius Daniel Mîrzacu. A rendőrfőfelügyelőt kollégái találták meg az irodájában, elsődleges feltételezés szerint szívinfarktus okozhatta a halálát.
Egy 43 éves férfi csütörtök éjjel életét vesztette a nagyszebeni tömegközlekedési vállalat egyik autóbuszán. A sofőr szerint csak a végállomáson értesítették, hogy egy utas meghalt, mert többen nem akarták megszakítani az útjukat.
Házkutatást tartottak kedden a nyomozó hatóságok Rodica Stănoiu volr igazságügyi miniszter otthonában – derült ki kedden.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Letartóztatták Rob Reiner amerikai színész-rendező fiát szülei halálával összefüggésben – jelentette be Jim McDonnell, Los Angeles rendőrfőnöke hétfőn.
Exhumálták hétfőn Rodica Stănoiu volt igazságügyi miniszter holttestét, miután az Ilfov megyei ügyészség emberölés miatt indított büntetőeljárást a korábbi tárcavezető halála ügyében.
Hatvanéves korában elhunyt Peter Greene, a 90-es évek emblematikus karakterszínésze, akit olyan filmekből ismerhet a közönség, mint a Ponyvaregény, a Közönséges bűnözők vagy A maszk.
Ügyelet közben meghalt egy orvos a kolozsvári gyermekkórház gyermekgyógyászati klinikáján.
88 éves korában szerdán elhunyt Jenei Imre, a román és a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki a Bukaresti Steaua csapatának edzőjeként 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
Holtan találták kedd reggel kollégái a Buzău megyei sürgősségi kórház orvos igazgatóját, Dr. Ștefania Szabót.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Mezey György labdarúgó mesteredző, a magyar válogatott
korábbi szövetségi kapitánya.
A helyi rendőrség szerint legalább négy ember megsérült az észak-angliai Manchesterben egy zsinagógában történt késeléses támadásban. Későbbi tájékoztatás szerint legalább három halottja van az incidensnek.
Halálos közlekedési baleset történt szombat kora reggel a történelmi Erdőháton, az Arad megyei Apáti és Simonyifalva közötti 794-es számú megyei rangú úton.
89 éves korában elhunyt Robert Redford amerikai színész.
Három személy került 24 órás őrizetbe a halálos áldozattal járó szombati craiovai tömegverekedés résztvevői közül. Az ügyészség az előzetes letartóztatásukat indítványozza a Dolj megyei törvényszéknek – számolt be vasárnap a Dolj megyei rendőrség.
Életét vesztette szerda este Szatmár megyében egy 57 éves kerékpáros, miután egy küldetésben levő, villogó lámpákkal közlekedő SMURD-mentőkocsi elgázolta.