Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy külön nyugdíjtörvényt dolgoznak ki a fogyatékkal élők számára, amelyik tiszteletben tartja a munkájukat és tisztes megélhetést biztosít számukra.
Pál Károly szovátai vállalkozó közel húsz éve foglalkozik autók mozgássérültek számára történő átalakításával, megannyi embernek adva ezzel „szabadságot”, lehetőséget, hogy teljesebb életet élhessen.
Csütörtöki ülésén a kabinet jóváhagyja a súlyos fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek havi juttatásának június elsejei növelését – jelentette be Marcel Ciolacu kormányfő az ülés elején.
Egyre több nagyváradi kérvényezi a fogyatékkal élőknek járó ingyenes parkolókártyát, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne kelljen fizetniük a parkolásért a belvárosban, és – szintén ingyen – helyet biztosítsanak az autójuknak otthonuk közelében.
Esélyegyenlőséget kell biztosítani a fogyatékkal élők számára, az akadálymentes élet megteremtésére tett bármely erőfeszítés sem lehet túl nagy – jelentette ki vasárnap Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter.
Az Európai Unió tagállamai közül Romániában tartják nyilván a legtöbb fogyatékkal élő személyt, számuk meghaladja a 800 ezret – jelentette ki hétfőn a miniszterelnök.
Marcel Ciolacu kormányfő sürgős beavatkozásra szólította fel az illetékes szerveket, miután kiderült: a Marosszentanna községhez tartozó Marosbárdoson működő gondozási központban bántalmazták, bezárták a betegeket.