A határon túli magyar közösségek segítségét kérte a Kárpát-medencei magyar emlékhelyek feltérképezéséhez, az Emlékhely Névtér bővítéséhez Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézet (NÖRI) főigazgatója csütörtökön Kolozsváron.
Összesen 76 bíró és 25 ügyész kinevezését írta alá szerdán Klaus Iohannis államfő, a százas listán azonban egyetlen magyar nevet sem találni.
Egyelőre még egyedül van, de remélhetőleg a párja is megérkezik a Kolozs megyei Magyarfenesen fészkelő gólyának, amely szerdán este fél nyolckor érkezett meg.
Az erdélyi önkormányzatokban kifejtett munkát tekintik priorításnak az Erdélyi Magyar Szövetség vezetői. Kolozsvári sajtóértekezletükön arról is beszéltek, hogy fontos lenne a választási megállapodás az RMDSZ-szel.
Erdélyi turnén lép fel a magyarországi Ismerős Arcok rockzenekar, amely március 24-én Székelyudvarhelyen, 25-én Csíkszeredában és 26-án Marosvásárhelyen csap a húrok közé.
A transzilvanizmus egyik legnevesebb kutatója, K. Lengyel Zsolt Kolozsvárra látogatott, hogy bemutassa legújabb, Haza és szülőföld című kötetét.
Romániai támaszpontról szállt fel az az amerikai drón, amely orosz repülőgépek miatt zuhant kedden a Fekete-tengerbe – közölte a New York Timesnak nyilatkozva egy magas rangú amerikai katonai tisztviselő.
Negyven juhot téptek szét egy esztenán a farkasok Beszterce-Naszód megyében – írta a bistriteanul.ro helyi portál
Szerencsésen hazatért Törökország földrengés sújtotta térségéből az a négytagú, kolozsvári magyarokból álló csapat, amelynek tagjai adományokat vittek a túlélőknek. A küldetés sikerrel zárult, tapasztalataik viszont sokkolóak, megindítóak voltak.
Többnyire meleg, de változékony időre számíthatunk a következő két hétben, esős időszakok is lesznek az ország mindegyik régiójában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 13. és 26. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét magyar filmet indít a romániai mozikban a Filmtett Egyesület: a forgalmazó közölte, március 15., a nemzeti ünnep alkalmából ezúttal kalandos huszármesére, a Hadik megtekintésére várják a nézőket Erdély-szerte.
Azokra az erdélyi magyar földbirtokos, nemesi családokra emlékeztek a hónap elején, melyeknek tagjait – több ezer személyt – 74 évvel ezelőtt jogtalanul deportált kényszerlakhelyre a kommunista rezsim.
A Kolozsváron született, Budapesten élő Korniss Péter fotóművész kedvenc témája vitathatatlanul Szék és az ott élő emberek – a barátai, akiket ma már a családjának mond.
A kormány kész tárgyalni Brassó fellegváráról az önkormányzattal, és visszavonta a csütörtöki kormányülés napirendjéről azt a tervezetet, mely a belügy- vagy az oktatási minisztériumnak juttatta volna az erődítményt.
Erdélyi turnéra indul március végén és április elején a Szomszédnéni Produkciós Iroda.
Budapesten tartották a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjának vetélkedőjét, ahol a Kolozsvári Református Kollégium 4. osztályos Űrbetyárok nevű csapata a 3. helyen végzett.
Elkezdődtek a Fehér megyei Tompaháza Árpád-kori templomának tető-helyreállítási munkálatai – közölte a Teleki László Alapítvány.
Gyulafehérvár központjában darabonként lopták el egy háznak a tetejét, a tulajdonosok nem vették észre – írta a hotnews.ro hírportál.