Hirdetés

Máris rendezgeti fészkét Miska, a magyarfenesi otthonába hazatért gólya

Miska, a hím gólya magyarfenesi fészkükön várja, hogy párja, Leske is hazaérkezzen •  Fotó: clujbird.ro

Miska, a hím gólya magyarfenesi fészkükön várja, hogy párja, Leske is hazaérkezzen

Fotó: clujbird.ro

Egyelőre még egyedül van, de remélhetőleg a párja is megérkezik a Kolozs megyei Magyarfenesen fészkelő gólyának, amely szerdán este fél nyolckor érkezett meg.

Kiss Judit

2023. március 23., 11:462023. március 23., 11:46

A clujbird.ro honlapon élőben követhető a magyarfenesi gólyafészek, amelynek lakói – Miska és Leske – évek óta hűségesen hazajárnak. A fészek szomszédságában lakó Gazda Árpád újságíró, a Milvus Csoport önkéntese és a Clujbird.ro honlap működtetője azt írta Facebook-bejegyzésében, hogy

a gólya hangos kelepeléssel adta hírül az érkezését, és azonnal a fészek rendezésébe kezdett, azt jelezvén, hogy HAZA érkezett.

Hirdetés

„Első ránézésre úgy tűnik, hogy a hím: Miska” – írta Gazda Árpád. A gólyacsaládot 2007 óta figyelik rendszeresen, 2017 óta kamera segítségével is. „Kezdődik tehát a hetedik gólyás évad, amelyet élőben közvetítünk a fészek fölé szerelt kamerán keresztül a Clujbird.ro oldalon. Tartsatok velünk!” – írta Gazda Árpád.

A legkorábbi érkezést (március 14.) 2015-ben jegyezték fel. 2018-ban március 15-én, 2014-ben március 20-án, 2010-ben és 2019-ben március 21-én, 2016-ban és 2017-ben március 22-én érkezett az első gólya Magyarfenesre.

Egyébként Háromszékre március 7-én érkezett meg az első gólya – számolt be lapunknak a Rara Avis madártani egyesület elnöke. Kelemen László elmondta, az elmúlt években áprilisban visszatért sajnos a hideg, a hó, a tél, ilyenkor a háromszéki lakosság segít a gólyáknak, élelemmel látja el őket. Egyes gólyák nem veszik ezt igénybe, kibírják a tavaszi hideget is, míg mások igen – fejtette ki Kelemen László.

Amint a Wikipédián olvasható, a gólyák számára fontos az időjárás tavasszal, a fiókák kikelésének idején. A hideg és a szárazság megnöveli a halandóságot. Egyes felmérések szerint a legutoljára kikelt gólyák, amennyiben megérik a szaporodóképes kort, eredményesebbek lesznek, mint az a testvérük, aki elsőként kelt ugyanabban a fészekben.

A keléskor 75 g-os fiókák gyorsan nőnek, és 45 nap múlva körülbelül 3,4 kg-ot nyomnak. Csőrük 50 napos korukig nő. A szülők előemésztett földigilisztákkal és rovarokkal etetik a fiókákat, az eledelt a nagyok felöklendezik és a fészek aljára helyezik.

A fiókák 58-64 naposan hagyják el a fészket. A fehér gólyák általában először négyéves korukban költenek, habár előfordult már, hogy kétéves és hétéves gólyák költöttek először. A legöregebb fehér gólya a gyűrűje szerint 39 évet élt a természetben; fogságban 35 éves élettartamra lehet számítani.

korábban írtuk

Webkamerán keresztül lehet követni idén is a sáromberki gólyák érkezését
Webkamerán keresztül lehet követni idén is a sáromberki gólyák érkezését

Bekapcsolta a Milvus csoport a Maros megyei Sáromberkén lévő két webkamerát, így élőben lehet követni, hogy mikor érkeznek meg a gólyák a fészkekbe. Nyereményjáték is lesz, akárcsak előző években.

korábban írtuk

Visszatért az első gólya Háromszékre, ahol az európai trendekkel ellentétben növekszik a populáció
Visszatért az első gólya Háromszékre, ahol az európai trendekkel ellentétben növekszik a populáció

Visszatért az első gólya Háromszékre: a Rara Avis madártani egyesület elnöke szerint ugyanarról a gólyáról van szó, amely tavaly is március 7-én tért vissza bikfalvi fészkére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés