Gyűrűt kaptak kedden reggel a Kolozs megyei Magyarfenesen található fészekben nevelkedő kisgólyák – olvasható a clujbird.ro honlapon.
Ma már senki nem vitatja annak helyességét, hogy egységes magyar nemzetben gondolkodunk – jelentette ki Gulyás Gergely Budapesten. A Mathias Corvinus Collegium diplomaosztó ünnepségén idén végzett erdélyi és kárpátaljai fiatalok vehették át diplomájukat.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szombaton vasárnap délig hosszabbította meg a harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget több folyó vízgyűjtő medencéjére.
Viharos időjárásra figyelmeztető előrejelzéseket bocsátott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia területének háromnegyedére.
Erdélyben az emberek egyszerre távolságtartóbbak és közvetlenebbek, mint Magyarországon, az erdélyi viszonyulás pedig talán nem is távolságtartás, hanem egyféle tartás – mondta el a Krónikának adott interjúban Lackfi János író, költő.
Változatlanul kevés a fiatal magyar szakember az Országos Bíró- és Ügyészképző Intézet friss végzősei között. Máté András Levente kolozsvári jogász szerint viszont jó hír, hogy egyre több fiatal magyar ügyvéd kezdi el a pályáját.
Gólyák gyűrűzésére várja az érdeklődőket a Milvus madártani egyesület több erdélyi helyszínen: a Kolozs megyei Magyarfenesen és Tordaszentlászlón, a Hargita megyei Homoródszentpálon, valamint Maros megyében is – utóbbi helyszíneket később közlik.
Elhunyt 90 éves korában a Szeben megyei Riomfalva (Richiș) utolsó szász lakosa, az erődtemplom „őre”, a helytörténet jó ismerője.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) szerdáig meghosszabbította a korábban kiadott első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízriasztást, melyek 17 megye folyóira érvényesek.
Változékony lesz az időjárás a következő két hétben, melegebb és hűvösebb napokra is számítani lehet és csapadék is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) június 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Felhőszakadásokra figyelmeztető másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást adtak ki szombaton a meteorológusok Románia 13 megyéjére, valamint egy elsőfokú (sárga), fokozott légköri instabilitásra vonatkozó riasztást, amely több régiót érint.
Romániában elsőként két Medgyes környéki faluban teszteli az EON energiaszolgáltató vállalat a 80 százalék földgázból és 20 százalék hidrogénből álló keveréket a háztartási fogyasztók számára.
Péntek délutántól érvényes másodfokú (narancssárga jelzésű) árvízkészültséget rendelt el az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) öt megye folyóvizeire; 15 megyében már déltől érvényben van egy elsőfokú (sárga) riasztás.
Könnyen megszervezhető kastélytúra-útvonalakat, átfogó tudástárat kínál Erdély kastélyairól a frissen létrejött új honlap, a castletrip.ro – közölték szerkesztőségünkkel a kezdeményezők.
Útjára indult az Erdélyi Könyvfaló Olvasójáték, három fős diákcsapatok jelentkezhetnek – közölték a szervezők.
Hiánypótló, az iskolai tanításból részben vagy teljes egészében kimaradó tudnivalókkal – többek közt az életmentés, elsősegélynyújtás oktatásával – bővíti a gyerekek, fiatalok ismeretanyagát az MCC.
Június 30-áig kell befejezni a számos egészségügyi gondot okozó parlagfű irtását, hogy meg lehessen akadályozni a gyomnövény virágzását. A polgármesteri hivatalok hatáskörébe tartozik az ellenőrzés és a kaszálást elodázó telektulajdonosok megbírságolása.
Viharos időre adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) figyelmeztetést hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Az előrejelzés főleg Erdély és a Partium egyes régióira és a hegyvidékre érvényes.