Moszkva tagadja, hogy beavatkozott volna a romániai elnökválasztásba

Moszkva tagadja, hogy beavatkozott volna a romániai elnökválasztásba

Moszkva tagadja, hogy beavatkozott volna a romániai választásokba, miután olyan hírszerzési infomációk láttak napvilágot, miszerint egy külső állami szereplő befolyásolta az elnökválasztás első fordulóját.

2024. december 06., péntek

Források: mérlegelik az első forduló eredményeinek érvénytelenítését kérő indítványok megtárgyalását az alkotmánybírák

Az Agerpres értesülései szerint az alkotmánybíróság tagjai péntek reggel összeültek egy nem formális megbeszélésre, hogy mérlegeljék, tárgyalják-e egy hivatalos ülésen az államfőválasztás első fordulója eredményeinek érvénytelenítését kérő beadványokat.

Források: mérlegelik az első forduló eredményeinek érvénytelenítését kérő indítványok megtárgyalását az alkotmánybírák
2024. december 06., péntek

Alkotmánybíróság: csak a második fordulóba jutott elnökjelöltek óvhatják meg az első forduló eredményét

Csak az elnökválasztás második fordulójába bejutott jelöltek nyújthatnak be hivatalos óvást az első forduló eredménye ellen – pontosított az alkotmánybíróság.

Alkotmánybíróság: csak a második fordulóba jutott elnökjelöltek óvhatják meg az első forduló eredményét
2024. december 06., péntek

Szélsőjobbos a jobbközép liberális ellen: vasárnap eldől, ki lesz Románia következő államfője

Nem túlzás kijelenteni: sorsdöntő választásra várják a romániai polgárokat vasárnap, az elnökválasztás második fordulójában.

Szélsőjobbos a jobbközép liberális ellen: vasárnap eldől, ki lesz Románia következő államfője
2024. december 05., csütörtök

Több beadványban is az elnökválasztás első fordulójának megismételtetését kérik az alkotmánybíróságtól

Két beadványban is azt kérték csütörtökön az alkotmánybíróságtól, semmisítse meg az elnökválasztás első fordulójának eredményét a választási folyamatba való törvénytelen beavatkozásról szóló információk nyilvánosságra h

Több beadványban is az elnökválasztás első fordulójának megismételtetését kérik az alkotmánybíróságtól
2024. december 05., csütörtök

Nem volt magyarellenes a Vasgárda? Egy 1941-es kolozsvári lap másképp tudja

A szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu váratlan győzelme a romániai elnökválasztás első fordulójában furcsa reakciókat váltott ki az erdélyi magyarok egy részéből.

Nem volt magyarellenes a Vasgárda? Egy 1941-es kolozsvári lap másképp tudja
2024. december 05., csütörtök

„Nem csatlakozhatunk a szélsőségesekhez”: Lasconira való szavazásra buzdít az önjelölt romakirály

Elena Lasconira, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökére való szavazásra buzdít az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Dorin Cioabă, a romák önjelölt nemzetközi királya.

„Nem csatlakozhatunk a szélsőségesekhez”: Lasconira való szavazásra buzdít az önjelölt romakirály
2024. december 05., csütörtök

Meg kell ismételni az elnökválasztás első fordulóját a politikatudományi egyetem rektora szerint

Meg kell ismételni az elnökválasztás első fordulóját az illetékes állami intézmények szigorú felügyelete alatt – jelentette ki csütörtökön a bukaresti politikatudományi és közigazgatási egyetem (SNSPA) rektora.

Meg kell ismételni az elnökválasztás első fordulóját a politikatudományi egyetem rektora szerint
2024. december 05., csütörtök

Újabb felmérés jelzi Georgescu előnyét Lasconival szemben

Călin Georgescu számít a romániai elnökválasztás vasárnap megrendezendő második fordulója esélyesének – derül ki egy friss felmérésből.

Újabb felmérés jelzi Georgescu előnyét Lasconival szemben
2024. december 05., csütörtök

Elena Lasconi: nem hagynám, hogy román vér folyjék ukrán földön, nincs LMBT-párti programom

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, a párt államfőjelöltje leszögezte: nem fogadja el, hogy „egy csepp román vér is folyjon ukrán földön”.

Elena Lasconi: nem hagynám, hogy román vér folyjék ukrán földön, nincs LMBT-párti programom
2024. december 05., csütörtök

Alkotmányt módosítana a szélsőjobboldali elnökjelölt, aki azt állítja: nem Putyin-rajongó

Ha ő lenne az államfő, megfontolná az alkotmánymódosító népszavazást – jelentette ki a függetlenként induló szélsőjobboldali elnökjelölt, Călin Georgescu szerdán este.

Alkotmányt módosítana a szélsőjobboldali elnökjelölt, aki azt állítja: nem Putyin-rajongó

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2024. december 05., csütörtök

Washington: aggasztóak a romániai választásba való külföldi beavatkozásról és a Georgescu terveiről szóló hírek

Az Egyesült Államok aggódik amiatt, hogy Oroszország beavatkozott a romániai választásokba, amelyeket ennek nyomán egy olyan jelölt – Călin Georgescu – nyerhet meg, aki a bírálta a NATO-val való együttműködést, és arra utalt, hogy államosíthatja az országban működő külföldi vállalatoka

Washington: aggasztóak a romániai választásba való külföldi beavatkozásról és a Georgescu terveiről szóló hírek
2024. december 04., szerda

Ciolacu bejelentette, kit támogat az elnökválasztás második fordulójában

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerda este bejelentette, hogy Elena Lasconit támogatja az elnökválasztás második fordulójában.

Ciolacu bejelentette, kit támogat az elnökválasztás második fordulójában
2024. december 04., szerda

Georgescu, a magyarbűvölő

Ez nem most kezdődött.

Georgescu, a magyarbűvölő
Georgescu, a magyarbűvölő
2024. december 04., szerda

Georgescu, a magyarbűvölő

2024. december 04., szerda

Călin Georgescu „megvizsgálja”, mi legyen a deveselui NATO-rakétatámaszpont jövője

Călin Georgescu szélsőjobboldali államfőjelölt felülvizsgálná, mi legyen a NATO európai rakétapajzsa részeként a dél-romániai Deveselura telepített rakétatámaszpont sorsa.

Călin Georgescu „megvizsgálja”, mi legyen a deveselui NATO-rakétatámaszpont jövője
2024. december 04., szerda

Kegyvesztett lett: Georgescu arra panaszkodik, hogy a TikTok „árnyékolja” a bejegyzéseit

Kegyvesztett lett a váratlan felfutásában és az elnökválasztás első fordulójában aratott döbbenetes győzelmében kulcsszerepet játszó TikToknál Călin Georgescu.

Kegyvesztett lett: Georgescu arra panaszkodik, hogy a TikTok „árnyékolja” a bejegyzéseit
2024. december 03., kedd

Vlagyimir Putyin jól szórakozott a romániai elnökválasztás körüli visszásságokon, Dugin szerint Románia Oroszország része lesz

Vlagyimir Putyin orosz elnök sajátos álláspontot fogalmazott meg a romániai elnökválasztást övező visszásságok kapcsán egy nyilvános rendezvényen miközben fő ideológusa Romániát fenyegette.

Vlagyimir Putyin jól szórakozott a romániai elnökválasztás körüli visszásságokon, Dugin szerint Románia Oroszország része lesz
2024. december 03., kedd

Elnökválasztás: nem túl derűs képet vetít előre egy felmérés a második forduló eredményéről, furcsán szavaznának a magyarok

Az elnökválasztás második fordulója előtt a szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu tűnik esélyesebbnek a végső győzelemre – derül ki egy felmérésből.

Elnökválasztás: nem túl derűs képet vetít előre egy felmérés a második forduló eredményéről, furcsán szavaznának a magyarok