
Kicsekkoltak. A CEC Bank már hónapokkal ezelőtt megszüntette a Călin Georgescu (balra) biztonságáért felelő Horațiu Potra (jobbra) bankszámláit, akik képünkön Eugen Sechila neolegionárius vezető társaságában láthatók
Fotó: Facebook
Terrorizmus finanszírozásának gyanúja miatt a CEC Bank már hónapokkal ezelőtt megszüntette a szélsőjobboldali elnökjelölt, Călin Georgescu biztonságáért felelő zsoldosvezér, Horațiu Potra számláit – derült ki kedden.
2024. december 10., 11:292024. december 10., 11:29
A HotNews hírportál szerint a CEC Bank már két hónappal ezelőtt, október 4-én felszámolta a vasárnap erőszakos cselekményekre való felkészülés gyanúja miatt őrizetbe vett Potra tizenöt, valamint hozzá kötődő cégek négy számláját.
A portál kérdésére közölték: a számlák megszüntetése törvényes keretek között történt, arról viszont nem nyilatkoztak a pénzintézet illetékesei, hogy értesítették-e az illetékes hatóságokat.

Házkutatást tartott hétfőn a Prahova megyei ügyészség a szélsőjobboldali elnökjelölt, Călin Georgescu személyes védelméért felelős zsoldosvezér, Horațiu Potra otthonában és 11 másik Bukarest, Ilfov és Nagyszeben megyei lakcímen abban az ügyben, amelyben azután indult nyomozás, hogy a volt zsoldos
Potra beperelte a bankot a döntés miatt, ám alapfokon keresetét elutasították.
A 15 számlán összesen 500 000 euró volt, és a banki illetékesek szerint az összeget nem zárolták, tehát Potra bármikor kivehette volna, de nem tette meg.
Több millió eurónyi készpénzt találtak Potra házában
Több millió eurónyi készpénzt találtak a nyomozók a Horațiu Potra medgyesii házában hétfő este tartott házkutatás során – értesült a Digi24 hírcsatorna.
Az ügyészek még mindig számolják a talált pénzösszegeket, Potrának pedig igazolnia kell a pénz eredetét, ellenkező esetben lefoglalják, elítélése esetén pedig elkobozzák.
A pénzösszeg több millió eurós nagyságrendű, több pénznemben.
Mindeközben
előkerült egy fénykép, amely egy találkozó közben ábrázolja őket Eugen Sechila, egy szélsőjobboldali neolegionárius szervezet vezetőjének társaságában.
Ennek nyomán Georgescu már nem tagadta, hogy találkoztak.

Cáfolja az elnökválasztás első fordulóját az alkotmánybíróság által azóta megsemmisített eredmény szerint megnyerő Călin Georgescu, hogy személyesen ismerné Horațiu Potra zsoldosvezért.
„Közszereplőként hetente több száz, talán ezer embert láttam. Sok embert láttam, nem emlékszem különösebben. Ez lényegtelen, nem tartozik a belső köreimhez. A fotók néhány évvel ezelőtt készültek. Nem mostanában készültek. Homályosan emlékszem rájuk, a legnagyobb bizonyossággal állíthatom, hogy nem frissek” – mondta Călin Georgescu a Realitatea Plusnak hétfőn este.
Mint arról beszámoltunk, több órás kihallgatást követően vasárnap este őrizetbe vette a ploieşti-i táblabírósági ügyészség az Afrikában működő zsoldoscsoport vezetőjeként is ismert Horaţiu Potra medgyesi városi tanácsost, aki Călin Georgescu közeli ismeretségi köréhez tartozik.
A volt zsoldosvezért megbilincselt kézzel vezették a Prahova megyei rendőr-főkapitányság fogdájába; ügyét a ploieşti-i táblabírósági ügyészség vette át. A nyomozó hatósások vasárnap átfogó akció keretében Prahova megyében leállítottak a forgalomban egy személygépkocsit, amelyben információik szerint fegyverek vannak, és a benne ülő személyek Bukarestbe tartanak.

Több órás kihallgatást követően vasárnap este őrizetbe vette a ploieşti-i táblabírósági ügyészség az Afrikában működő zsoldoscsoport vezetőjeként is ismert Horaţiu Potra medgyesi városi tanácsost, aki Călin Georgescu közeli ismeretségi köréhez tartozik.
Az autóban az 54 éves medgyesi Horaţiu Potra ült és egy szintén medgyesi 22 éves férfi vezetett.
Nyilvánosságot látott információk szerint Horaţiu Potra medgyesi városi tanácsos egy Afrikában működő zsoldoscsoport vezetőjeként tevékenykedett, ugyanakkor a választási kampányban az államelnöki tisztségért függetlenként indult, orosz kapcsolatokkal gyanúsított Călin Georgescu biztonságáért felelt.

Felettesei közreműködésével hamis orvosi igazolással betegszabadságot kért, majd annak jóváhagyása után Afrikában tevékenykedett zsoldosként három Bihar megyei csendőr a korrupcióellenes hatóság szerint.
Bukaresti sajtóértesülések szerint a Potra irányította paramilitáris csoportosulás tagjai – a francia idegenlégió egykori katonái, valamint korábban afrikai országokban szolgáló zsoldosok –
A gyanú szerint szombaton este a már említett farmon gyűltek össze, hogy egyeztessenek a diverziós műveletekről.
Bíróság elé állították kedden Marius Ovidiu Isăilă volt szociáldemokrata szenátort, aki az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint megpróbálta lefizetni Ionuț Moșteanu volt védelmi minisztert.
Kedden a parlament alkalmazottainak érdekeit képviselő szakszervezet tagjai kifütyülték Ilie Bolojan miniszterelnököt, és lemondását követelték, amikor a politikus belépett a képviselőház üléstermébe.
Ha a koalíció bármely tagja a bizalmatlansági indítvány mellett szavaz, az a koalíció felbomlását jelenti – szögezte ke kedden Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A múlt hét román politikát megrengető eseménye volt Ionuț Moșteanu védelmi miniszter lemondása volt. A román politikában nem ritkák a „kozmetikázott” önéletrajzok, miként a plágium sem a szakdolgozatok vagy a doktori disszertációk elkészítése során.
A kormány keddi rendkívüli ülésén jóváhagyta a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezet végső formáját, módosítások nélkül – jelentette be a kormányszóvivő.
Két hét alatt több mint öt százalékponttal javult a bukaresti időközi főpolgármester-választáson az Igazságot Bukarestnek nevű választási szövetség nevében induló, a magát „szuverenistának” nevező ellenzék által támogatott Anca Alexandrescu népszerűsége.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Románia korrupt ország, és a románoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy nem látják az akaratot a román állam részéről a korrupcióellenes küzdelemben – jelentette ki Nicuşor Dan a Románia nemzeti ünnepe alkalmából rendezett fogadáson.
Több mint 3000 román és szövetséges katona részvételével rendezték meg hétfőn Bukarestben a hagyományos katonai díszszemlét a Román Királyság és Erdély egyesülését egyoldalúan kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés 107. évfordulója alkalmából.
Donald Trump elnök üzenetet küldött Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából – jelentette be az elnöki adminisztráció az Antena 3 hírtelevízió kérésére.
szóljon hozzá!