Ligia Deca oktatási miniszter kijelentette, egyeztetni kíván a sztrájkolni készülő tanügyi szakszervezeti szövetségek képviselőivel a kollektív munkaszerződésről, és már aláírta a minisztériumi tárgyalóküldöttség összetételéről szóló rendeletet.
Nicolae Ciucă miniszterelnök megerősítette kedden azokat a sajtóértesüléseket, miszerint június másodikán Romániába látogat III. Károly, az Egyesült Királyság tíz napja megkoronázott uralkodója.
Az új kormányra vonatkozó tervek csak arról szólnak, hogy kevesebb minisztere legyen, nem arról, hogy valamely párt kilépjen a koalícióból – jelentette ki Marcel Ciolacu, a kormány legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Szerdán kétórás figyelmeztető, május 22-én, hétfőn pedig általános sztrájkot robbantanak ki az ágazat alulfinanszírozásával elégedetlen szakszervezetek a romániai köz- és felsőoktatásban.
Lassan célegyensesbe fordul a bukaresti kormány két román pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti, 2021-es koalíciós megállapodásban lefektetett kormányfőcsere.
Döntéshozó kamaraként elfogadta a bukaresti képviselőház azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy a járművezetőknek nappal minden közúton kötelezően be kell kapcsolniuk a nappali menetfényt (DRL) vagy a tompított fényszórót („rövid fázis”).
Az ukrajnai helyzet is jelzi, mennyire fontos, hogy minden ország képes legyen garantálni a légtere biztonságát – jelentette ki Angel Tîlvăr védelmi miniszter a borceai 86-os légi támaszponton a MiG-21 LanceR vadászgépek búcsúünnepségén.
Ludovic Orban hétfőn feljelentést tett a fővárosi 17-es rendőrőrsön a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) múlt heti tüntetésének részvevői ellen, akik bántalmazták őt.
Sorin Grindeanu vasárnap kijelentette, hogy szerinte csökkenteni kellene a minisztériumok számát a május végi miniszterelnök-csere után megalakuló új kormányban.
Az Országos Nyugdíjpénztár szombaton közzétett adatai szerint áprilisban 10 269 személy kapott szolgálati nyugdíjat Romániában, 47-tel több, mint márciusban.
Egy bűnözői csoportnak mintegy 33 ezer kisbefektetőt sikerült becsapnia a „befektetési csalás” módszerével, amelynek lényege, hogy jelentős nyereség ígéretével során vonzanak be pénzt fiktív online platformokon történő befektetésekhez.
Vádat emelt Bukarest első kerületének bírósági ügyészsége egy ploieşti-i cég ellen, amely az ügyészek szerint hígított fertőtlenítőszereket adott el 46 kórháznak.
A bukaresti legfőbb ügyészség szerint Nicolae Ciucă miniszterelnök nem vádolható hamisított okirat folytatólagos felhasználásával a doktori dolgozatával kapcsolatos ügyben, mert a doktori címét igazoló doktori oklevele nem minősül hamisított okiratnak.
Bicskákkal és egy boxergyűrűvel próbált meg bemenni a parlament épületébe pénteken két férfi.
Ludovic Orban pénteken a Facebook-oldalán bejelentette, hogy hétfő reggel feljelentést tesz a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdai tüntetésének részvevői ellen, akik bántalmazták őt.
További 42 bírságot szabtak ki a csendőrök a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) által szerdán a parlamentnél törvénytelenül szervezett tüntetést követően – közölte pénteken a bukaresti csendőrség.
Hamarosan elkezdődik az utcai automata defibrillátorok első országos hálózatának kialakítása – jelentette be Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár csütörtökön. A készülékkel bárki elsősegélyben részesítheti a szívmegállásban szenvedőket.
Az Európai Unió tagországaiban a bírákkal szembeni fegyelmi eljárások lefolytatására hatáskörrel rendelkező szervnek függetlennek és pártatlannak kell lennie – tájékoztatott az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága csütörtökön.