„Bármilyen visszaélés elfogadhatatlan” – reagált Natalia Intotero családügyi miniszter Konstanca ortodox érseke, Teodosie újabb, sokakat felháborító kijelentéseire. Elítélte az egyházi vezető szavait a román igazságügy-miniszter is.
Bár Románia úgy döntött, átad egy Patriot rakétavédelmi üteget Ukrajnának, erre kormányzati források szerint addig nem kerül sor, amíg meg nem kap helyette egy ugyanolyan képességű rendszert.
Kedden kezdődik a nyolcadikosok kisérettségije, amelyre összesen 160 400 diák jelentkezett. Az első eredményeket július 3-án teszik közzé.
Meghalt a negyedik férfi is azok közül, akik beleestek egy tejüzem ülepítő medencéjébe vasárnap a Botoşani megyei Ibăneşti-en – közölte vasárnap este a iaşi-i SMURD koordinátora, Diana Cimpoieşu.
Marcel Ciolacu miniszterelnök ultimátusmszerű felszólítása ellenére sem támogatja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) azon törekvését, hogy szeptemberben tartsák meg az államfőválasztást.
Egy tejüzem udvarán levő ülepítő medencébe esett négy férfi vasárnap délután a Botoşani megyei Ibăneşti településen. Ketten közülük a helyszínen életüket veszítették, később pedig egy harmadik férfi is elhunyt.
Áprilisban 1 292 549 betöltött álláshelyet tartottak számon a romániai közintézményekben és állami hatóságoknál, 3009-cel többet, mint egy hónappal korábban.
Turistákra támadt a medve Szlanikfürdőn, egy moldovai köztársaságbeli házaspár megsérült.
Klaus Iohannis döntése, miszerint visszalép a NATO-főtitkári tisztségéért zajló versenyből, jól példázza az Észak-atlanti Szövetségen belüli egység és konszenzus biztosítása iránti elkötelezettségét – közölte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Újabb nemzetközi körözést adtak ki pénteken este Mario Iorgulescu, Gino Iorgulescu, a román Professzionális Labdarúgóliga (LPF) elnökének fia ellen.
Szombat déltől hétfő délig újra szaharai por lebeg Románia felett, amely nyugat-északnyugatról kelet-délkelet felé halad – tájékoztatott szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Felborult szombat reggel egy bolgár turistákat szállító autóbusz Vrancea megyében; négyen könnyebben megsérültek, köztük egy gyermek.
Három évig terjedő börtönbüntetés vagy drasztikus pénzbírság jár az áramlopásért, úgy tűnik azonban, hogy mindez nem bír elrettentő hatással, mert folyamatosan nő az elkövetők száma. Az áramszolgáltató vállalatok minden ügyet jelentenek a rendőrségnek.
Felszólította Marcel Ciolacu miniszterelnök a pénteki kormányülésen Cătălin Predoiu belügyminisztert, hogy dolgozza ki az államfőválasztás időpontjára vonatkozó rendelettervezetet.
Smaranda Enachet, a Civitas Alapítvány kuratóriumi tagját kérdeztük a rövid ellátási láncok székelyföldi meghonosításáról, és választ kaptunk arra is, hogy hol érdemes elkezdenie a kísérletezést annak, aki érdeklődik a helyi termékek iránt.
A tanév rendjének megfelelően a diákok számára a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári szünidő.
Üdvözölte Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Románia döntését, hogy egy Patriot légvédelmi rakétarendszert adományoz Ukrajnának, mivel az szerinte „nagyon szükséges” Ukrajna légvédelmének megerősítéséhez az orosz támadásokkal szemben.
Csendőrök és rendőrök hatoltak be csütörtökön este abba a táborba, amit a Bukaresti Egyetem pszichológia tanszékének területén egy hónappal ezelőtt engedély nélkül alakítottak ki palesztinpárti diákok.