Călin Georgescu volt elnökjelölt vasárnap több támogatójával együtt megjelent egy mogoșoaiai épület előtt, ahol egy szavazóhelyiséget kellett volna felállítani.
Az államfőválasztáson függetlenként indult Călin Georgescu, valamint George Simion, az AUR elnöke egyaránt bejelentette, hogy vasárnap felkeresik a szavazóhelyiségüket, annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette a megmérettetést.
Klaus Iohannis államfő szombaton telefonon egyeztetett Ursula von der Leyennel, az európai Bizottság elnökével a romániai elnökválasztással kapcsolatos helyzetről, illetve a közösségi médiahasználat biztonságáról.
Január elsejétől nő a minimálbér Romániában, a jó hír azonban kellemetlen hozadékkal is jár: emelkedhetnek a közúti bírságok is. Ráadásul jelentős mértékben.
Felelőtlenül döntött a bukaresti alkotmánybíróság, amikor pénteki határozatával megsemmisítette az elnökválasztás első fordulójának eredményét – vélekedett a Krónika megkeresésére Pászkán Zsolt, a Magyar Külügyi Intézet elemzője.
A két világháború közötti fasiszta legionárius mozgalom híveinél, és a Călin Georgescu független elnökjelölt választási kampányának finanszírozásában feltehetően szerepet vállaló brassói vállalkozónál tartottak házkutatást szombaton.
Az elnökválasztási folyamat a teljes időtartama alatt sérült – közölte az alkotmánybíróság az elnökválasztás november 24-i első fordulójának érvénytelenítéséről szóló határozatának péntek este közzétett indoklásában.
Élesen bírálta a megmérettetésen első helyen végzett Călin Georgescu a bukaresti alkotmánybíróság döntését, amellyel érvénytelenítette az elnökválasztás november 24-én lebonyolított első fordulójának eredményét.
Az alkotmány értelmében addig maradok a tisztségemben, amíg Románia újonnan megválasztott elnöke leteszi hivatali esküjét – jelentette be Klaus Iohannis államfő azok után, hogy az alkotmánybíróság érvénytelenítette az államelnök-választás első fordulóját.
A parlamenti választások érvénytelenítését kérte pénteken a bukaresti legfelsőbb bíróságtól az Igazságot és Tiszteletet Mindenkinek Európában (DREPT) elnevezésű párt elnöke. Hasonló ötlettel rukkolt elő a Megújítjuk Románia Európai Projektjét (REPER) is.
Büntetőeljárást indított pénteken a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu elnökválasztási kampányával kapcsolatban.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mielőbb meg kell alakulnia az új parlamentnek és kormánynak, mert ezen intézmények nélkül „pillanatok alatt a teljes káoszba fordul az ország”.
A romániai elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítéséről számos külföldi sajtóorgánum – köztük a The Guardian, az AP, az AFP, a Reuters és az Euronews – is Breaking News-ként számolt be.
Különbözőképpen reagáltak a román parlamenti pártok vezetői a bukaresti alkotmánybíróság (CCR) pénteki határozatára, amelyben érvénytelenítette az államelnök-választás november 24-én lebonyolított első fordulójának eredményét.
Több civil szervezet Toni Greblának, az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnökének lemondását követelte pénteken a pártatlanságát és integritását megkérdőjelező oknyomozó sajtóanyagok közzétételét követően.
Az alkotmánybíróság pénteken érvénytelenítette az elnökválasztás első fordulóját, és úgy döntött: elölről kell kezdeni a teljes választási folyamatot.
Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) pénteki közleménye szerint mintegy 20 600 fogvatartott jelezte szándékát, hogy szavazni kíván vasárnap az elnökválasztás második fordulójában.
George Simion, a szélsőjobboldali AUR vezetője azt állítja, hogy a romániai hatóságok próbálnak ráijeszteni azokra az influenszerekre, akik kiálltak a Călin Georgescu független államfőjelölt mellett, hogy vonják vissza támogatásukat.