Szívinfarktus végzett a 48 éves CNA-elnökkel.
Szívinfarktusban elhunyt Ralu Filip, az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) elnöke (képünkön). A médiatestület vezetőjét kedden este szállították kórházba szívelégtelenség miatt, de az orvosok már nem tudtak segíteni rajta.
Az államfő egy hónapig nem gyakorolhatta hatáskörét.
Traian Bãsescu államfő tegnap este visszatért hivatalába, miután az Alkotmánybíróság megerősítette az elnök menesztéséről szóló május 19-i népszavazás eredményét, a parlament két háza pedig együttes ülésen tudomásul vette a testület határozatát.
Új parlamenti és kormányzati többség kialakítására törekszenek a hazai pártok.
A Demokrata Párt (PD) szempontjából jelenleg az előrehozott parlamenti választások jelentenek megoldást a belpolitikai válságra – jelentette ki tegnap a Krónikának Emil Boc, az ellenzéki alakulat elnöke. A kolozsvári politikus szerint elsősorban az indokolja az új összetételű parlament felállását célzó megmérettetést, hogy a hétvégi népszavazáson a törvényhozás...
Nemzetközi szinten is gyűrűzik az államfői cigányozás ügye.
Bűnvádi feljelentést tesz a Román Sajtóklub (CRP) Traian Bãsescu államfő ellen. A legrangosabb hazai újságíró-egyesület „elfogadhatatlannak és jogtalannak” nevezte az államfő viselkedését, amikor a hétvégén sértő szavakkal illette Andreea Panát, az Antena 1 televízió munkatársát, és elvette telefonját, amivel az újságíró egy bevásárlóközpontban filmezte.
Az etnikai üldözöttek mindegyike jogosult kárpótlásra.
A legfelsőbb bíróság megvizsgálta a 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között etnikai alapon üldözött személyek kárpótlására vonatkozó 2000/189. számú törvényt, és olyan határozatot hozott, melynek értelmében az etnikai alapon üldözöttek mindegyike jogosult a törvény által előírt kárpótlásra.
Ismét az általa indítani szándékozott televíziós csatorna nevének megváltoztatására szólította fel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) George Becalit, a Steaua labdarúgóklub igazgatótanácsának elnökét.
Drágul a vonatjegy
Június elsejétől körülbelül 7 százalékkal kerülnek majd többe a vonatjegyek. A drágulás pontos mértékéről a következő napokban rendelkezik majd a Szállításügyi Minisztérium. A júniusi drágulás után idén még két alkalommal lesz áremelkedés: szeptembertől, majd decembertől ismét többet kell majd fizetnünk a vonatjegyekért. Legutóbb márciusban emelkedett a jegyek ára 9,1 százalékkal.
Visszahúzódást javasolnak a Bãsescu-ellenes kampányban kompromittálódott RMDSZ-vezetőknek.
„Egy lépést hátra kell lépniük azoknak a politikusoknak, akik az élharcosai voltak a népszavazással kapcsolatos RMDSZ-álláspontnak – jelentette ki a Krónikának Eckstein-Kovács Péter. – Új arcokra van szükség, akik hiteles politikát tudnak mutatni a magyar közösségnek. Ha józanul végiggondoljuk a dolgokat, csakis ez lehet a megoldás. Új csatába, új...
Több szociáldemokrata politikus Ion Iliescu és Viorel Hrebenciuc ellen fordult.
Lemondáshullámot váltott ki a Szociáldemokrata Pártban (PSD) az alakulat veresége a Traian Bãsescu leváltásáról szóló referendumon. Tegnap a PSD több alelnöke lemondott tisztségéről, mások pedig felkérték a központi pártvezetést, vállalják a felelősséget a népszavazáson elszenvedett vereségért.
Tiltakozáshullámot idézett elő az államfő rasszista kijelentése.
Traian Bãsescu bocsánatkérése ellenére tiltakozáshullámot idézett elő a szombati incidens, amelynek során az államfő elvette az Antena 1 televízió egyik riporterének telefonját, amely rögzítette, amint az elnök sértő megjegyzéseket tesz az újságíróra.
Ismertette az ügyészség a bűnvádi dossziét Nagy Zsolttal.
A főügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztályának (DIICOT) nyomozói tájékoztatták tegnap Nagy Zsolt informatikai és távközlési minisztert az energetikaprivatizációs botrányban ellene folytatott bűnvádi eljárásról.
A magyar szavazók hetven százaléka voksolt a felfüggesztett államelnök visszatérésére.
Visszatérhet az államfői hivatalba Traian Bãsescu, akit az ellenzéki szociáldemokraták kezdeményezésére egy hónappal korábban függesztett fel tisztségéből a parlament. A Bãsescu sorsáról rendezett szombati népszavazást a rekordméretű távolmaradás jellemezte, a szavazópolgároknak csupán alig valamivel több mint 44 százaléka járult az urnákhoz.
A magyarlakta megyékben a szavazók elsöprő többsége Bãsescu mellett szavazott.
A Kovászna megyei választópolgárok 31,15 százaléka jelent meg az urnáknál szombaton, közülük 82,3 százalék nemmel szavazott a szombati népszavazáson, ami azt jelenti, hogy a többség Traian Bãsescu maradása mellett voksolt.
Ideológiai beállítottságuk és eddigi állásfoglalásuk függvényében kommentálták az európai politikusok a Traian Bãsescu leváltásáról szóló referendum végeredményét. Jose Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke tegnap gratulált Traian Bãsescunak, és a reformok folytatását kérte.
A magyarok többsége távol maradt, vagy Traian Bãsescura szavazott.
Az RMDSZ-nek nem sikerült célba juttatnia az államfő leváltását szorgalmazó üzenetét, ismerte el vasárnap délben a részleges választási eredmények ismeretében Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke.
Cãlin Popescu-Tãriceanu miniszterelnöki pályafutásának a végét jelentené a PNL távozása a kormányból.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) bukaresti szervezete az alakulat ellenzékbe vonulását javasolja majd a liberálisok állandó küldöttgyűlésén – jelentette be tegnap Ludovic Orban. A liberálisok bukaresti szervezetének elnöke a Traian Bãsescu leváltásáról szóló népszavazás eredményével és a választópolgárok akaratának tiszteletben tartásával...
Traian Bãsescu leváltásáról vagy az államfői hivatalba való visszatéréséről döntenek a román választópolgárok.
Több mint 18 millió román állampolgárt várnak az urnák elé szombaton a Traian Bãsescu leváltásáról szóló népszavazáson. Az országban 17 294 választókörzetben lehet szavazni. Románia határain kívül a kormány 176 szavazókörzetet hozott létre 93 államban. A legtöbb szavazókörzetet – kilencet – Olaszországban hozták...
Megőrzi képviselői mandátumát az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségének várományosa.
„Nem készülök lemondani a képviselői mandátumról” – nyilatkozta Kelemen Hunor képviselő, akit az RMDSZ ügyvezető elnöki tisztségének várományosaként jelölt meg a Transindex internetes portál.