
2010. december 14., 10:232010. december 14., 10:23
Az államfő közölte, a reformfolyamat kedvező elbírálása legalábbis részben kudarcba fulladhat a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) körüli gondok miatt. Rámutatott, az intézménnyel az a probléma, hogy több bíró is második mandátumát tölti, ezért az időszakos jelentés kudarcról számolhat be, ami egyáltalán nem segíti az ország schengeni csatlakozásának márciusra tervezett megvalósítását.
Mint kifejtette, a bukaresti törvényszék már érvénytelenítette a második alkalommal is újraválasztott egy bíró mandátumát, ezt pedig a mai szavazáson a szenátusnak is figyelembe kell vennie. Egyúttal bejelentette: olyan sürgősségi törvényre lenne szükség, amely meghosszabbítja a CSM január 12-én lejáró mandátumát, nehogy vezetés nélkül maradjanak a bíróságok.
A schengeni csatlakozás kapcsán ugyanakkor megjegyezte: a napokban lezárult utolsó uniós ellenőrzés e tekintetben pozitív eredménnyel zárult, az ellenőrök szerint a belügyi tárca kellőképpen felkészült műszakilag a határőrizeti kritériumok teljesítésére, bár a jelentést csupán 16-án teszik majd közzé. A találkozón Markó Béla RMDSZ-elnök a schengeni csatlakozást nevezte a legfontosabb feladatnak, amelynek eléréséhez közös erőfeszítés szükséges.
Markó leszögezte: a schengeni csatlakozás témájában szolidaritást vár a teljes politikai osztálytól. A találkozón Victor Ponta, a PSD elnöke kijelentette: az ellenzék nem okoz majd problémát a schengeni csatlakozás során. Ezzel cáfolni igyekezett azon vádakat, amelyek szerint az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának ülésén arra buzdította volna a pártcsalád tagjait, hogy akadályozzák meg Románia schengeni csatlakozását. Mint arról beszámoltunk, Ponta az ülésen arról beszélt, az ország a kormány mulasztása miatt nem áll készen a csatlakozásra, és arra kérte a szocialista politikusokat, hogy ezt minden lehetséges fórumon jelezzék.
A találkozón egyébként Băsescu államfő arra is figyelmeztetett, fennáll a veszélye a kisiklásnak abban az esetbn, ha a politikai játszmák miatt nem sikerül elfogadni azon törvényeket, amelyeket a Nemzetközi Valutaalap feltételül szabott a következő hitelrészlet utalásához. Rámutatott: a nemzetközi pénzintézet döntéshozó testülete január 7-én ül össze, és biztos forrásból értesült arról, hogy nem tűrik a feltételek teljesítésének elmulasztását.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.