Visszakerülhet a DNA-hoz a Zambaccian-ügy
A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék csütörtökön elfogadta az Adrian Năstase volt kormányfő ügyvédei által beterjesztett kifogásokat a Zambaccian-ügy tárgyalásán, és visszaküldte a dossziét a korrupcióellenes főosztályhoz (DNA) annak újbóli összeállítását kérve. Az említett ügyben a volt miniszterelnököt feleségével együtt korrupcióval vádolják egy ingatlanvásárlás kapcsán. Az ítélőszék egyben...
A kormánykoalíció csak végső lehetőségként számol a parlamenti felelősségvállalással.
Az új választási törvény elfogadására Traian Băsescu által október 22-ére kitűzött határidőig két úton lehet az államfő kérésének megfelelően kihirdethetővé tenni a tervezetet: rendes parlamenti eljárással, vagy úgy, hogy a kormány felelősséget vállal a jogszabályért a törvényhozás előtt.
A jövőben tilos lesz a településeken lévő parkokban és zöldövezetekben építkezni azon sürgősségi rendelet értelmében, amelyet tegnapi ülésén fogadott el a kormány. Korodi Attila környezetvédelmi miniszter elmondta, azon önkormányzati határozatok, amelyek ellentétesek a tegnap elfogadott rendelettel, érvénytelennek minősülnek.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szavazza meg a társadalombiztosítási költségvetést, amennyiben nem biztosítják a forrásokat a nyugdíjasok által használt, kedvezményes vasúti utazásra feljogosító szelvényekre – jelentette be tegnap Déván Mircea Geoană, a párt elnöke.
Daniel pátriárka nem működött együtt a Szekuritátéval, és nem folytatott politikai rendőri tevékenységet, döntötte el tegnapi ülésén a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) vezetősége. Mircea Dinescu, a testület tagja szerint a döntés annak alapján született, hogy a pátriárkának nincs dossziéja az egykori kommunista titkosrendőrség irattárában.
Bekérette tegnap a Külügyminisztériumba Moldova bukaresti nagykövetét Adrian Cioroianu, a külügyi tárca vezetője, hogy magyarázatot kérjen arra a hétvégi incidensre, amely során a moldovai határőrizeti szervek megtagadták a belépést a chişinăui városünnepre tartó három romániai város önkormányzatának hivatalos küldöttségétől.
Az RMDSZ a negyedik, Tőkés az utolsó az EP-szavazólapokon
Közzétette tegnap a Központi Választási Iroda (BEC), milyen sorrendben szerepelnek majd a pártok, illetve a független jelölt az európai parlamenti (EP) szavazólapokon. Mint azt bejelentették, a sorrendről sorshúzás útján döntöttek. A listán az első helyet a Demokrata Párt foglalja el, az Emil Boc vezette alakulatot a Nagy-Románia Párt, a Nemzeti Liberális Párt, az RMDSZ és a Konzervatív Párt követi....
Ígért és bírált Hans-Gert Pöttering EP-elnök bukaresti látogatása során.
Romániának még jelentős lépéseket kell tennie a korrupció leküzdése érdekében – hívta fel a figyelmet tegnap Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke a román törvényhozás két házának együttes ülésén elhangzott beszédében. Az EP-elnök sürgető felhívást intézett a román hatóságokhoz, hogy tegyék mihamarabb működőképessé a mezőgazdasági kifizetési...
Az RTV elnöke nyomást gyakorolt a televízió hírszerkesztőségére.
A Decebal Traian Remeş és Ioan Avram Mureşan találkozójáról készült filmfelvétel közérdekű, múlt heti sugárzásával pedig a Román Televízió (RTV) nem szegte meg a Román Sajtóklub (CRP) etikai-szakmai szabályzatát. Erről a CRP becsületbírósága döntött tegnapi ülésén, miután elemezte a filmet és sugárzásának körülményeit.
Ismét referendummal fenyegetőzik Traian Băsescu a választási törvény miatt.
Traian Băsescu államfő (képünkön) október 22-éig jóváhagyás végett „az asztalán akarja tudni” az egyéni választókerületes szavazási rendszert is bevezető új választási törvényt. Az elnök ezt a határidőt tegnap a parlament két házelnökéhez, a kormányfőhöz és a parlamenti pártok vezetőihez eljuttatott levélben szabta meg, hangsúlyozva: ha a jelzett időpontig a...
Elveti a Demokrata Párt az RMDSZ régiókátalakítási javaslatát.
A Demokrata Párt (PD) nem fogadja el az etnikai alapú régiók létrehozását, az RMDSZ-nek pedig föl kell fognia, hogy a PD-nél a hasonló tervek nem találnak támogatásra – jelentette ki tegnap Emil Boc, a párt elnöke. A politikus leszögezte, minden, az ország régióit érintő egyeztetésnek két, vitán és alkun felül álló alapelvből kell kiindulnia: abból, hogy Románia egységes nemzetállam.
Romániában jelentős a demokráciadeficit, miután több közintézmény is beavatkozott a politikai küzdelembe – jelentette ki tegnap Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt elnöke. Tăriceanu konkrétan utalt Decebal Traian Remeş múlt héten lemondásra kényszerült mezőgazdasági miniszter esetére, mint olyan példára, amely felveti a kérdést, milyen szerepet kell játszaniuk az állam alapintézményeinek a politikai vitákban.
Elutasította tegnap a Nemzeti Liberális Párt (PNL) központi politikai bizottsága a kormányátalakításra vonatkozó felvetéseket. A kabinet esetleges átalakításáról szóló vitát 16 ellenszavazat, három tartózkodás és két igen voks mellett vetette el a nagyobbik kormánypárt legfelsőbb döntéshozó szerve.
Nem engedték be a Moldovai Köztársaságba a chişinăui hatóságok három romániai város küldöttségét.
Heves felzúdulást keltett a bukaresti politikusok körében az a hétvégi incidens, amelynek során a román–moldovai határon a moldovai hatóságok három romániai küldöttségtől is megtagadták a belépési engedélyt az országba. A három delegáció – Marosvásárhely, Bákó és Năvodari városok képviseletében – pénteken délután a chişinăui...
Kormányátalakítást sürget a liberálisok több központi és megyei vezetője, akik szerint a korrupciógyanús miniszterek rontják a kabinet megítélését.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) több központi és megyei vezetője sürgeti a kormány átalakítását arra hivatkozva, hogy a Călin Popescu-Tăriceanu vezette kabinet megítélését egyre nagyobb mértékben rontja, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) több liberális tárcavezető ellen is...
Tăriceanu: szabályos volt a craiovai autógyár-privatizáció
Akár személyesen is hajlandó Brüszszelbe utazni Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök, hogy meggyőzze az Európai Bizottság (EB) illetékeseit az Automobile Craiova gépkocsigyártó üzem privatizációs eljárásának törvényességéről. „Meggyőződésem, hogy miután figyelmesen megvizsgálja a szerződést, a bizottság is belátja, hogy betartottuk a szabályokat” – vélte a kormányfő. Az EB múlt...
Az RMDSZ nem támogatja az egyidejű választásokat.
A pártok konszenzusa esetén nagy az esélye az előrehozott parlamenti választások kiírásának a közeljövőben – jelentette ki csütörtökön Markó Béla, az RMDSZ elnöke. A szövetség nem ellenez egy ilyen lépést, sőt a jelenlegi politikai válságot csakis így lehetne feloldani, ezért ha lehetne, azonnal megtennék a lépést, viszont csak az európai parlamenti választások utáni időpont jöhet szóba.
Állami támogatásra is számít a nemzeti közösségeket tanulmányozó intézmény.
Az etnikai önazonosság megőrzésének, fejlesztésének és kifejezésének témakörében vizsgálódva, a romániai kisebbségeket és etnikai közösségeket kutatja szociológiai, történelmi, kulturális, nyelvi és egyéb szempontokból az a Kisebbségkutató Intézet, amelynek megalakulásáról és tevékenységéről a frissen kinevezett igazgató, Horváth István tájékoztatta a...