Hirdetés

Tőkés: a jövő a székely autonómiáé

Politikai hisztéria és hecckampány folyik – így reagált Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában arra, hogy Romániában összeesküvés és alkotmányos rend megdöntésére irányuló cselekedet vádjával jelentették fel őt és két EP-képviselőtársát, méghozzá a Székelyföld brüsszeli képviseletének megnyitása miatt.

2011. június 10., 10:522011. június 10., 10:52

 „Feljelentősdi folyik lépten-nyomon a Székelyföld területi autonómiája kapcsán és ürügyén, mert ezzel akarják letörni a nemzeti önrendelkezés ügyét. Lényegében politikai hisztéria és hecckampány folyik, az állampolgárságomat is meg akarják vonni, az alelnökségről is le akarnak váltani” – nyilatkozta Tőkés László az ellene és képviselőtársai ellen tett legutóbbi feljelentés kapcsán. Kijelentette: „nem a feljelentés jogi állagáról van szó, hanem egy politikai hadjáratnak vagyunk tanúi”. A kérdésre, hogy mire számít az ügy kapcsán, avagy ő maga milyen lépéseket tervez, Tőkés azt mondta: semmi különös nem várható, mivel ami történt, az „anakronizmus” az egyesült Európában, a régiók Európájában, ahol Románia schengeni övezetbe való felvételéért megy a küzdelem, és ahol a multikulturalitás, a nyelvek és kultúrák sokszínűsége alapvető érték.

„Egy ilyen Európában azt jelentik ki, hogy a Székelyföld márpedig nem létezik, és románellenességgel vádolnak mindenkit, aki az egységes román nemzetállam dogmájának nem hódol be. Természetesen Európában a jövő a Székelyföld autonómiájáé. Tovább haladunk töretlenül azon az úton, amelyiken elindultunk, és amelyben a régiók megtalálják helyüket; hogy mindannyian otthon érezhessük magunkat a saját térségünkben, a Székelyföldön vagy a Partiumban, itt, Európában” – hangoztatta érveit Tőkés László EP-alelnök.

A politikus hozzátette: „nem fogy ki” a feljelentésekből az utóbbi időben, mivel tavaly a szervezett bűnözést és terrorizmust vizsgáló igazgatóságnál jelentette fel őt egy „posztkommunista politikus”, amiatt is folyik a vizsgálat. Később a vagyongyarapodást vizsgáló ügynökségnél tettek ellene feljelentést, és az is baj volt, hogy tavaly Tusnádfürdőn Traian Băsescu és Orbán Viktor társaságában a székelyföldi autonómia mellett szólalt fel. „A sort folytathatnám, mindenféle színű politikusok feljelentést tettek ellenem Jerzy Buzek EP-elnöknél, Barroso elnöknél, Joseph Daulnál, a néppárti frakcióvezetőnél a székelyföldi képviseleti iroda miatt” – mondta Tőkés László.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
Hirdetés