Hirdetés

Zöld út a miniszterjelölteknek

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Maratoni meghallgatássorozat zajlott tegnap a parlamentben: a törvényhozás két házának szakbizottságai délelőtt 11 órától este nyolcig faggatták a kormányfővel együtt 17 tagúra tervezett újabb Boc-kormány 15 tagját arról, hogyan kívánják irányítani a rájuk bízott tárcát.

Balogh Levente

2009. december 23., 08:152009. december 23., 08:15

A szakbizottságok azért hallgattak meg egy jelölttel kevesebbet, mert úgy döntöttek: mivel Markó Béla RMDSZ-elnök kormányfőhelyettes lesz, ilyen minőségében pedig egyetlen konkrét szakterületért sem felel majd, nem kell részt vennie a meghallgatáson.

A meghallgatásokon mindegyik jelölt kedvező elbírálást kapott. Mint ismeretes, a kabinetbe az RMDSZ négy tagot delegál, Markó mellett Kelemen Hunor a művelődési, Borbély László a környezetvédelmi, Cseke Attila pedig az egészségügyi tárcáért felel majd. Kelemen a meghallgatáson arról beszélt, hogy prioritásai között a rendszer decentralizációja mellett a nemzeti kulturális örökség megőrzése is szerepel.

Megemlítette, hogy rendelkezik kormányzati tapasztalatokkal, hiszen korábban már épp a művelődési tárcánál tevékenykedett államtitkárként. Mint kifejtette, kamatoztatni tudja akkori tapasztalatait, hiszen azóta nem változtak a szakterület problémái és kihívásai. Hozzátette, éppen ezért tevékenykedett azóta is a képviselőház művelődési bizottságában, mivel „ez volt az első szerelme.” Hozzátette, szintén prioritásként kezeli majd a kulturális sokszínűség tiszteletben tartását, a kulturális és nyelvi sokszínűség támogatását és védelmét.

A bizottság ezt követően kedvezően véleményezte Kelemen jelölését, azaz zöld utat adott neki. A jelölt kifejtette, szeretné újratárgyalni a Peleş-kastélyra vonatkozó szerződést a királyi családdal, amely három éve kapta vissza a műemlék épületet, azzal a céllal, hogy ne kelljen kiköltöztetni onnan a művészeti gyűjteményt, amely csak ebben az épületben érvényesül igazán. Mint elmondta, a tárca már eddig is jelentős bérleti díjat fizet, de az uralkodócsalád tovább szeretné emelni az összeget.

Kelemen azt is elmondta, ellenzi a verespataki aranybányaprojektet, amelyet Adriean Videanu kijelölt gazdasági miniszter újra kíván éleszteni, mint mondta, tárcája nem siet majd megadni a jóváhagyást, mivel alapos, mélyreható előzetes vizsgálat szükséges.

„Féltik” az egyházakat az RMDSZ-től

Emil Boc kormányfő ugyanakkor már idejekorán csökkentette Kelemen hatáskörét: az egyházügyi államtitkárság a művelődési minisztérium alérendeltségéből átkerül a miniszterelnök közvetlen alárendeltségébe, így a művelődési tárca hatáskörében csupán a nemzeti kulturális örökség védelme marad meg. Egyúttal biztosított mindenkit, hogy személyesen lép közbe, amennyiben a művelődési tárca vezetőjének részéről visszaélést vagy törvénytelenséget tapasztal. Védelmébe vette ugyanakkor Kelemen Hunort, kifejtve: nem hiszi, hogy bármilyen probléma adódhat, és leszögezte, nem szabad előítélettel közelíteni a magyar tárcavezető felé.

„Nem mondhatjuk azt, hogy bárki számára tiltott lenne a művelődési tárca irányítása. Német kormányfő lehet, de magyar művelődési miniszter nem?”– tette fel a kérdést, arra utalva, hogy a Traian Băsescuval szemben az elnökválasztás előtt összeállt ellenzéki koalíció Klaus Johannis nagyszebeni polgármestert jelölte miniszterelnöknek.

Borbély László meghallgatása kezdetén elmondta,  hogy az alsóház külügyi bizottságának elnöki tisztségét – amelyet eddig ő töltött be – Korodi Attila veszi majd át. Borbély meghallgatása rövid ideig tartott – 53 támogató és nyolc ellenszavazatot kapott –, mivel a meghallgatásnak otthont adó teremben rendkívül hideg volt, ráadásul a sűrű program miatt a bizottsági tagoknak más meghallgatásokon is részt kellett venniük. A miniszterjelöltet többek között az erdőgazdálkodásról és a verespataki aranybányaprojektről kérdezték. Verespatak kapcsán leszögezte: ahhoz csak akkor adja jóváhagyását a környezetvédelmi tárca, ha a projekt minden szempontból törvényesnek bizonyul, és amíg ő maga „101 százalékig meg nem bizonyosodik arról, hogy nem károsítja a környezetet.”

Egyúttal közölte, az EU által Románia ellen indított felelősségre vonási eljárás ügyében is lépni kell, hogy elkerülhető legyen a környezetvédelmi vállalások teljesítésének elmulasztásai miatti több tízmillió eurós bírság.

Ugyancsak kedvező elbírálást kapott Cseke Attila, aki egyetlen ellenszavazatot sem kapott az egészségügyi bizottság tagjaitól. Rodica Nassar bizottsági elnök szerint a rendszerváltás óta ez volt az egyetlen ilyen eset, a százszázalékos támogatást azzal indokolva, hogy fiatal emberről van szó, akit támogatni kell.

A meghallgatást követően Cseke elmondta, a 2010-es esztendő nehéznek ígérkezik, mivel számos népszerűtlen intézkedést kell majd gyakorlatba ülteni, ugyanakkor küzdeni fog azért, hogy tárcája költségvetése legalább akkora legyen, mint az idei, azaz érje el a GDP 3,6 százalékát. Mint kifejtette, olyan intézkedéseket kíván hozni, amelyek nyomán a polgárok érezni fogják, hogy az egészségügyi rendszer értük van. Közölte, partneri viszonyt kíván kialakítani az orvostársadalommal, a polgárokkal, a gyógyszerészkamarával, a parlamenti szakbizottságokkal és az egyetemekkel. Hatékonyabbá kívánja tenni a biztosítási összegek begyűjtését, felülvizsgálva a kedvezményezettek mentelmi jogosultságát.

Verespatak-ellenes tüntetés Videanu meghallgatásán

Bár a többi miniszter meghallgatása nem mindig zajlott ennyire olajozottan, a demokrata-liberális párti (PDL) és a független tárcavezető-jelöltek is kedvező véleményezést kaptak. Adriean Videanu gazdaságitárcavezető-jelölt meghallgatásán egy csoport tüntető jelent meg, akik egy transzparensen is tiltakoztak az ellen, hogy Videanu „eladja” Verespatakot.

Videanu a számára kedvező eredménnyel végződött meghallgatás után elmondta, hogy szeretné újratárgyalni a román állam részesedését a bányaprojektben annak érdekében, hogy meghatározó szava lehessen a beruházás alakításában. Kifejtette, szem előtt kívánják tartani az ügyben tartott közmeghallgatásokon megfogalmazott javaslatokat is, ugyanakkor felhívta a figyelmet: Románia jelentős ásványkincstartalékkal rendelkezik, amelyet jelenleg nem hasznosít. Leszögezte, a verespataki beruházás azonnali előnyökkel járna, a környezetvédelmi és kulturálisörökség-védelmi előírások szigorú betartását pedig személyesen felügyelné.

„A környezetvédelmi és a megvalósíthatósági jóváhagyás megadását követően napi mintegy egymillió dollárt költenének el a beruházók, ez pedig új munkahelyeket jelent, hiszen a csúcsidőszakban mintegy 6000 embernek ad munkát. Adó- és járulékbevételt jelent mind a helyi, mind az állami költségvetés számára” – érvelt a beruházás mellett.

Tegnap egyébként felröppent a hír, hogy Románia az Európai Bizottságtól kér engedélyt a Verespatakon tervezett aranybánya-beruházás elindításához. A Mediafax hírügynökség hivatalos forrásokra hivatkozó jelentése szerint a beruházás fő problémáját a Roşia Montana Gold Corporation (RMGC) által tervezett ciántechnológia alkalmazása jelenti, ezért a beruházás megvalósíthatósága az EB beleegyezésétől függ.

Blaga: decentralizációt!

Vasile Blaga belügyminiszter-jelölt a meghallgatáson kifejtette, legfőbb prioritása a helyi önkormányzatok autonómiája lesz, amelyet a decentralizáció bővítése révén kíván elérni. Hatékonyabbá kívánja tenni a közigazgatást, csökkenteni a költségeket és átláthatóbbá tenni a polgárokkal való kapcsolattartást. Leszögezte: a hatékony decentralizációhoz az is hozzátartozik, hogy az önkormányzatok megkapják a szükséges többletfinanszírozást is. Teodor Baconschi külügyminiszter-jelölt az Oroszországgal fennálló fagyos kapcsolatokat melegítené fel, mivel mint mondta, Románia nem hagyhatja figyelmen kívül Oroszország jelentőségét, Moszkva pedig azt, hogy Románia képei az EU és a NATO keleti határát.

Elsöprő többségű támogatást kapott az egyik legvitatottabb jelölt, Elena Udrea is, akit az idegenforgalmi és területfejlesztési tárca élére jelöltek. Udrea ügyében egyébként a legfőbb ügyészség is arról döntött, hogy bűncselekmény híján nem kezdeményez bűnvádi eljárást a politikus ellen, aki az egy éve megalakult kormányban is az idegenforgalmi tárcát vezette, és hivatali visszaéléssel és sikkasztással gyanúsították meg. A kormányról ma szavaz a két ház fél tízkor kezdődő együttes ülésén, a várakozások szerint a kabinet szűk többséggel átmegy, mivel a PDL-nek és az RMDSZ-nek sikerült a maga oldalára állítania a kisebbségi frakciót és a független honatyákat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés