Hirdetés

Zöld jelzés a parlamenttől Johannis népszavazására

Kedvezően véleményezte hétfőn a parlament két háza együttes ülésén a Klaus Johannis államfő által a korrupció elleni küzdelem témájában meghirdetett referendumot.

Krónika

2017. február 13., 17:052017. február 13., 17:05

2017. február 13., 19:132017. február 13., 19:13

A honatyák egyhangúlag szavazták meg a kezdeményezést, bár a kormányzó Szociáldemokata Párt (PSD) a vita során bírálta az államfő által felhozott indokokat. A parlament álláspontja egyébként csupán konzultatív.

Mint arról beszámoltunk, Johannis azt követően döntött a népszavazás kiírásáról, hogy a kormány bejelentette, módosítani kívánja a büntető törvénykönyv hivatali visszaélésre vonatkozó cikkelyeit, illetve – a börtönök túlzsúfoltságára hivatkozva – részleges közkegyelem meghirdetésére készül.
A közvélemény jelentős része szerint ennek a célja a korrupt politikusok megmentése az igazságszolgáltatástól, illeve az elítélt korruptak szabadlábra helyezése. Az államfő indoklása szerint azért hirdetett referendumot, hogy a polgárok véleményt nyilváníthassanak a témában. Mivel azonban a Btk. módosításának témájában nem lehet népszavazást tartani, a referendumon feltett kérdés várhatóan a korrupcióellenes harc folytatására vonatkozik majd.

Az ülésen egyébként Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke olyan nyilatkozatot akart szavazásra bocsátani, amelyben a parlament elítélte volna a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot (CSM), az ügyészségeket és az államfőt, amiért bírálták a kormány Btk.-módosítási terveit, és amelyben leszögezték volna, hogy a parlament a politikai hatalom letéteményese. Liviu Dragnea, a képviselőház és a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke ugyanakkor azt javasolta, hogy a nyilatkozatot egy következő ülésen bocsássák szavazásra.

Eközben a szenátus alkotmányügyi bizottsága jóváhagyta a Btk. módosítására vonatkozó, az utcai tiltakozások miatt hatálytalanított 13-as számú sürgősségi kormányrendelet elutasítását, valamint pozitívan véleményezte a rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 14-es számú rendeletet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés