Zárolják a javakat

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Egyre szigorúbb eljárás Radu Mazăre ellen Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) a napokban zárolhatja Radu Mazăre (képünkön), homályos ügyei miatt hírhedt konstancai polgármester javait. Csütörtöki sajtóértesülések szerint a DNA ügyészei már hajnalban végrehajtották az intézkedést mind a városi elöljáró, mind a vele kapcsolatos bűnvádi eljárás többi gyanúsítottjával szemben. Az ügyosztály illetékesei ezzel szemben azt nyilatkozták, hogy egyelőre nem került sor a zárolásra, mivel az hosszabb eljárást igényel. Az ügyosztály képviselői rámutattak: a javak zárolását már elrendelték, és várhatóan néhány napon belül végre is hajtják.

2008. február 29., 00:002008. február 29., 00:00

A DNA közlése szerint az érintett személyek a kikötővárosban és Bukarestben rendelkeznek javakkal, ezért összehangolt akcióra van szükség. Az intézkedéshez ugyanis szükséges, hogy a teljes vizsgálócsoport a helyszínen tartózkodjék, ez pedig megzavarná az ügyosztály működését. Emellett a zárolás csak azután lehetséges, hogy az érintettek tudomásul veszik az intézkedést, és aláírják az erről szóló jegyzőkönyvet. Mazăre csütörtökön a sajtónak azt mondta: nem kapott hivatalos értesítést javai zárolásáról.
Radu Mazăre ellen 2005-ben hivatali visszaélés vádjával indított bűnvádi eljárást az ügyészség. A nyomozati anyag szerint Mazăre városvezetőként elősegítette, hogy egy Mamaián lévő területet a visszaszolgáltatás során a valós értékéhez képest mintegy 100 ezer euróval kevesebbre értékeljenek. Később az ingatlan az akkor megállapított áron kelt el. Emellett a dossziéban más, ugyanacsak a tengerparti üdülőhelyen lezajlott nagy értékű telekcserék is szerepelnek. A DNA 2007 augusztusában hozta Mazăre tudomására az ellene felhozott vádakat, majd szeptemberben ki is hallgatta a polgármestert.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 14., vasárnap

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt

A szombaton felszállt két F-16-os vadászgép pilótái engedélyt kaptak arra, hogy lelőjék a román légtérbe behatoló orosz drónt, de mégsem lőttek rá, ahogyan azt a lengyel hadsereg néhány nappal ezelőtt tette.

A járulékos kockázatok miatt nem lőtték le a román F-16-os pilóták az orosz drónt
2025. szeptember 14., vasárnap

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről

A kormánykoalíció több pártjának képviselői is cáfolták a kormányszóvivő bejelentését, miszerint a koalícióban egyhangú döntés született volna az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről.

USR-es miniszter: nem tudok róla, hogy a koalícióban döntés született az alapélelmiszerek árrésplafonjának megszüntetéséről
2025. szeptember 14., vasárnap

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt vasárnap 2 óra 22 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengéssel indult a nap a Székelyföld közelében
2025. szeptember 14., vasárnap

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna

Nem a román hadsereg vagy a NATO erői lőtték le a román légtérbe szombaton behatoló orosz drónt – közölte Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem lőttük le a román légtérbe behatoló orosz drónt, de megtehettük volna
2025. szeptember 13., szombat

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt

Míg eddig rendszerint éjszaka támadta az orosz hadsereg drónokkal a Dunán húzódó román-ukrán határ mentén fekvő ukrajnai célpontokat, ezúttal szombat délután adott ki a román katasztrófavédelem riasztást Tulcea megye lakóinak.

Fényes nappal riasztották az ukrán határ mentén élőket orosz katonai drónok veszélye miatt
2025. szeptember 13., szombat

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek

A tanítási normák változását követően a pedagógusok fizetése változatlan marad – jelentette ki szombaton Daniel David.

Oktatási miniszter: nem csökkennek a pedagógusbérek
2025. szeptember 13., szombat

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába

Románia nem vezényel katonákat Ukrajnába – szögezte le szombaton Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: szó sincs arról, hogy Románia katonákat küldjön Ukrajnába
2025. szeptember 13., szombat

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére

Az Eastern Sentry (Keleti Őrszem) katonai művelet az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének gyors reakciója a NATO-tagállamok szuverén légterének ismételt megsértésére – közölte péntek este a külügyminisztérium.

Román külügy: a Keleti Őrszem gyors reakció a NATO-tagállamok légterének ismételt megsértésére
2025. szeptember 13., szombat

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter pénteken menesztette a román vízügyi igazgatóság (ANAR) vezetőjét.

Menesztették a vízügyi igazgatóság vezetőjét
2025. szeptember 12., péntek

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán

Egy 13 éves fiú meghalt pénteken a Máramaros megyei Mosóbánya (Băița de Sub Codru) település iskolájának udvarán – tájékoztatott péntek este a megyei rendőrség szóvivője.

Meghalt egy 13 éves fiú egy Máramaros megyei iskola udvarán