Hirdetés

Vosganian fellélegezhet

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Megszavazta tegnap a parlament a PNL jelöltjét a gazdasági szaktárca élére. Varujan Vosganian töltheti be a Konzervatív Párt kormányból való kivonulása miatt megüresedett gazdasági és kereskedelmi miniszteri tisztséget, miután a parlament tegnap nagy többséggel a liberálisok által jelölt politikus kinevezése mellett voksolt. Vosganianra 289-en szavaztak, míg ellene 66 szavazatot adtak le. A politikus tegnap este már le is tette a miniszteri esküt a Cotroceni Palotában.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. december 13., 00:002006. december 13., 00:00

A tegnapi szavazásra azután került sor, hogy Vosganiant hétfőn a parlament két házának illetékes szakbizottságai is meghallgatták, és ezekben a testületekben is elnyerte a többség támogatását.

Nem lesz energiaválság

Az új miniszter a parlamenti szavazás után kijelentette, örül, hogy sikerrel túljutott valamenyi megmérettetésen, mivel ezáltal a kormány tekintélye is erősödött. Elmondta, beiktatását követően felmérést készíttet a szénkészletek állapotáról, mert biztosítani kívánja, hogy azok kitartsanak márciusig. Erre egyébként tegnap Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő is fölkérte, arra hivatkozva, hogy az előző vezetés által elkészített kimutatások nem a valós állapotokat tükrözik.
Egy korábbi kijelentésével kapcsolatban, amely szerint a kimerülő félben lévő tartalékok miatt energiaválság fenyeget, elmondta, a tartalékok valóban megcsappantak. Hozzátette ugyanakkor, már hétfőn biztosítékokat kapott, hogy fokozzák a kitermelést, így zavartalan lesz a villamosenergia-szolgáltatás.
Az új vezetés prioritásai között megemlítette a bánya-, a kőolaj- és az energiaipari törvény felülvizsgálatát is. „Sürgősen föl kell vennünk a kapcsolatot az európai fórumokkal, hogy megtudjuk, mi az Európai Unió energetikai stratégiája, hogy összehangolhassuk stratégiáinkat” – szögezte le Vosganian.
A kormányfő egyébként a szavazás előtt közölte, a tárca új vezetése elsőrendű feladatának tekinti a lakossági energiaárak szinten tartását, a kis- és középvállalkozások fejlesztését, és a befektetési törvény elfogadását.

Összhangban az alkotmánnyal

Victor Ponta szociáldemokrata képviselő a szavazás előtt leszögezte, pártja nem szavazza meg Vosganian kinevezését, mivel véleményük szerint az, hogy a voksolás csupán egy miniszter személyéről, és nem az egész kormányról szól, alkotmányellenes lépés, amelyért az államfőt és a miniszterelnököt terheli a felelősség. Tãriceanu kormányfő ugyanakkor kijelentette, a szavazás előtt egyeztetett Bãsescu államfővel, a parlament két házának elnökével és alkotmányjogászokkal is, és arra a következtetésre jutottak, hogy az eljárás nem ellentétes az alaptörvénnyel.
Mint ismeretes, eredetileg a Demokrata Párt szerette volna átvenni a minisztérium irányítását, és Mircea Toader személyében már ki is jelölték a lemondott Codruþ ªeres utódját. A demokraták és a liberálisok között azonban koalíciós vita robbant ki, miután a kormányfő úgy döntött, az ipari tárca hatásköréből a Román Privatizációs és Vagyonkezelő Ügynökség (AVAS) irányítása alá helyezi az Ipari Privatizációs és Vagyonkezelő Hivatalt (OPSPI).  
A demokraták ezek után lemondtak a gazdasági tárcáról, és a konzervatívok távozásával szintén megüresedett államminiszteri posztra jelentették be igényüket.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés