2012. január 09., 08:532012. január 09., 08:53
Vosganian egyúttal arra is fölszólította az ügyészséget, hogy hallgassa ki Emil Boc kormányfőt és Traian Băsescu államfőt is. Az ellenzéki politikus levelében kifejti, azért kíván közreműködni a helyzet tisztázásában, mert gazdasági miniszterként az ügy több gyanúsítottjával együttműködött, másrészt pedig fájdalmasnak tartja, hogy egy olyan hagyományokkal és hírnévvel rendelkező cég, mint a Romgaz, összeesküvők és szabotőrök gyülekezeteként jelenik meg.
Vosganian észvesztőnek és valószerűtlennek nevezte, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanácsban is képviselt minisztérium, valamint az egyik legnagyobb román cég szinte teljes vezetése zavartalanul szőhette mintegy hét éven keresztül összeesküvését a nemzetgazdaság aláaknázására, sőt 2009-től súlyosbító körülményként a miniszterelnök által aláírt, a parlament által nagy többséggel megszavazott és az államfő által is kihirdetett jogszabály is bátorította őket erre.
A gazdasági tárcát a 2008-as kormányváltásig irányító Vosganian rámutat, tárcavezetőként a mezőgazdasági minisztériumot vezető kollégájával, Dacian Cioloşsal együtt a kormány által is megszavazott kedvezményeket hagytak jóvá bizonyos fogyasztók számára, azzal a feltétellel, hogy azok rendesen fizessék a számlákat. „A döntés a hatályos romániai és európai gázügyi törvényekkel összhangban született, már jóval 2005 előtt is alkalmazták, célja pedig az érintett fogyasztók támogatása volt, lévén, hogy akkoriban a vegyipari cégek összesen tízezer alkalmazottjukat készültek elbocsátani a földgáz árának növekedése miatt.
Az ügy kapcsán megszólalt Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyész is, aki szerint kormánytagok kapcsán nem, mindössze a Romgaz Rt. volt tisztségviselői kapcsán vizsgálódik a főügyészség a 120 millió eurós kárt okozó bűnszervezet ügyében. Kövesi azt mondta: a kedvezményes gázvásárlást lehetővé tevő kormányrendelet elfogadásának körülményei nem képezik a vizsgálat tárgyát. „Eddig 30 gyanúsítottat hallgattunk ki, de ezeknek köre bűvölhet” – mondta a főügyész. Kijelentette: az ügyben egyre jobban körvonalazódik a nemzetgazdaság aláásásának bűncselekménye, ugyanis az elkövetők veszélybe sodorták az országos energetikai rendszert. A nyomozati anyagból kiderül, hogy a gyanúsítottak közreműködésével a magáncég jóval a piaci ár alatt vásárolhatott földgázt a Romgaztól, ráadásul a fennálló szabályozásokat megsértve, a belföldre szánt termelésből. A cég ugyanakkor annak ellenére is élhetett a vásárlási kedvezménnyel, hogy jelentős adósságot halmozott fel a Romgaz felé a korábban szállított energiahordozóért.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.