
Számszerűsítés. Cristi Danileț volt bíró szerint több tucatnyi fegyelmi eljárást kellene indítani az igazságügyi rendszeren belül
Fotó: Cristi Danileţ/Facebook
Az Igazságügyi Felügyeletnek több tucat fegyelmi vizsgálatot kellett volna hivatalból indítania a Nicușor Dan elnökkel tartott találkozón a bírák és ügyészek által tett kijelentések nyomán – vélekedett Cristi Danileț volt bíró.
2025. december 25., 10:292025. december 25., 10:29
„A bírák és ügyészek által az ország elnökével tartott találkozón tett kijelentések és a CSM (Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács – szerk. megj.) által a bírák körében végzett felmérés nyomán az Igazságügyi Felügyeletnek hivatalból kellett volna lépnie, és mintegy 50 fegyelmi vizsgálatot kellett volna indítania” – írta a volt bíró egy Facebook-bejegyzésben.
„Ha ehhez hozzáteszem a CSM egyik ellenőre és nyolc tagja által Panioglu ellen elkövetett öt visszaélést, a bírósági tárgyalásról készült felvételeknek a bukaresti ítélőtábla elnöke általi nyilvánosságra hozatalát, valamint a 18 ellenőr, a CSM tagjai és a legfelsőbb bíróság tagjai (beleértve a legfelsőbb bíróság elnökét is) az EJEB 2025. december 15-i határozatában említett ügyben, akkor egyértelmű, hogy a Felügyelőségnek van mit tennie” – mutatott rá a volt bíró.

Nicușor Dan államelnök hétfő délelőtt elkezdte a konzultációkat a Cotroceni-palotában azokkal a bírákal és ügyészekkel, akik nyíltan beszélni akarnak az igazságszolgáltatás problémáiról.
Danileţ szerint
„Ha újságíró lennék, azt kérdezném: hány vizsgálatot indítottak a fentiek alapján? Egyébként mindenkinek békés és boldog ünnepeket kívánok!” – írta a volt bíró.
Mint arról beszámoltunk, múlt héten Cristi Danileţ megnyerte az Emberi Jogok Európai Bíróságán a román állam ellen indított pert, miután a CSM, amelyet akkor Lia Savonea, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke vezetett, két, Facebook-oldalán közzétett véleménnynyilvánítása miatt szankcionálta.
Az EJEB Nagykamarája úgy döntött, hogy megsértették az emberi jogok európai egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 10. cikkét.
Ügyvédje, Nicoleta Popescu rámutatott, hogy
„A Nagykamara döntése kulcsfontosságú pillanat az EJEB 10. cikkre és a bírák státuszára vonatkozó ítélkezési gyakorlatában” – mondta az ügyvéd.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát Cristi Danileț volt bíró véleménynyilvánítási szabadságának megsértése miatt.
Mint arról beszámoltunk, Nicușor Dan a hét elején hívta egyeztetésre a bírák és ügyészek képviselőit, akik arra panaszkodtak, hogy az igazságügyi rendszer oligarchikusan működik, a visszaéléseknek pedig nincs következménye.
Dan a Recorder oknyomozó portál riportja nyomán hívta egyeztetésre a bírákat és az ügyészeket.
A Foglyul ejtett igazságszolgáltatás című, két hete bemutatott dokumentumfilm szerint
A riportban megszólaló volt bírák és ügyészek többek között arról beszélnek, hogy egyes, befolyásos személyeket érintő korrupciós ügyekben úgy próbálták megmenteni a vádlottakat, hogy a bírák áthelyezésével addig húzták az ügyeket, amíg azok elévültek.
A riportban megszólalók szerint azon bírákat, akik nem hajlandóak a felsőbb utasításoknak engedelmeskedni, fegyelmi vizsgálatokkal zaklatják és próbálják ellehetetleníteni.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.
A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.
szóljon hozzá!