
Nyert. Cristi Danilețnek adott igazat az EJEB a román állam ellen indított perben
Fotó: Cristi Danileţ/Facebook
Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát Cristi Danileț volt bíró véleménynyilvánítási szabadságának megsértése miatt.
2025. december 15., 12:302025. december 15., 12:30

Aláírta hétfőn Klaus Iohannis államfő azt a rendeletet, amellyel felmenti tisztségéből a Kolozs megyei törvényszék nyugállományba helyezését kérő bíráját, Cristi Danileţet.
A Legfelsőbb Bírói Igazságszolgáltatási által Facebook-bejegyzései miatt fegyelmi szankcióval sújtott Cristi Danileț volt bíró 2024 februárjában alapfokon is nyert az EJEB-en Románia ellen indított perben, de a Ciolacu-kormány fellebbezett a döntés ellen.
Az ügy előzménye, hogy 2019-ben a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács két hónapra 5 százalékos fizetéscsökkentéssel büntette Danilețet, arra hivatkozva, hogy Facebook-bejegyzéseivel rontotta a bírói kar hírnevét és becsületét, és megsértette a diszkrécióra vonatkozó kötelességét.
2020 májusában a legfelsőbb bíróság elutasította Danileț fellebbezését, és helyben hagyta a CSM döntését.
Az első bejegyzésben Dănileț megosztott egy interjút, amelyet Claudiu Sandu, a brassói törvényszéki ügyészség akkori főügyésze adott, és amelyben élesen elítélte a PSD-kormány igazságszolgáltatás elleni támadását.

Jóváhagyta a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) bírói részlege a Kolozs megyei törvényszék bírája, Cristi Danileţ nyugdíjazását – közölte szerdán a testület.
Danileţ az interjút saját kommentárjával osztotta meg.
„Itt van egy ügyész, akinek vér folyik az ereiben: nyíltan beszél a szabadlábon lévő veszélyes bűnözőkről, a kormány rossz ötleteiről a jogalkotás megváltoztatására, a bírák elleni lincselésről!” – fogalmazott.
Danileț második posztja egy, az alkotmány 118. cikkéből származó idézet volt, amely szerint „a hadsereg csak a népnek tartozik felelősséggel, hogy biztosítsa (...) az alkotmányos demokrácia működését”.

Cristi Danileţ bejelentette, hogy a bírói karból való kizárásával kapcsolatban a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ellen indított harmadik pert is megnyerte, így visszatérhet az állásába a Kolozs megyei törvényszékre.
Danilețet a CSM három alkalommal is kizárta a bírói testületből nyilvánosan kifejtett véleménye, illetve a TikTokon közzétett, magánéletére vonatkozó bejegyzései miatt, de mindannyiszor megnyerte a testület ellen indított pereit.
Danileț, aki a kolozsvári bíróság egykori bírája, 2024 januárjában távozott az igazságszolgáltatási rendszerből, 48 évesen nyugdíjba vonult.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
szóljon hozzá!