Hirdetés

Voiculescu a szeku vagyonából tollasodott

Minden kétséget kizáró bizonyítékok láttak napvilágot arról, hogy a pénzmosás miatt kiszabott börtönbüntetése letöltését megkezdő Dan Voiculescu a Szekuritáte pénzéből alapozta meg a vagyonát és médiabirodalmát a rendszerváltás után.

Rostás Szabolcs

2014. augusztus 13., 16:012014. augusztus 13., 16:01

A nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderül, hogy a dúsgazdag üzletember-politikus a kilencvenes évek elején a kommunista titkosszolgálat egyik cégére, a Cipruson bejegyzett Crescent Commercial & Maritime Ltd.-re támaszkodva üzletelt.

A Konzervatív Párt (PC) alapítójáról már korábban azt gyanították, hogy több mint félmilliárd euróra rúgó vagyonát úgy szerezte, hogy átjátszotta magának a Szekuritáte egyik külkereskedelmi vállalatának, a Crescentnek a vagyonát. Noha ezt a vádat eddig nem lehetett bizonyítani, Dan Voiculescuról már 2006-ban megállapította az átvilágítóbizottság (CNSAS) – majd 2010-ben jogerősen a bíróság –, hogy 1989 előtt együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel.

Tolontan elhatárolódik az Intacttól

Elhatárolódott a Voiculescu által nemrég a lányainak adományozott Intact sajtótröszt megnyilvánulásaitól a médiaholding tulajdonában lévő Gazeta Sporturilor főszerkesztője. Cătălin Tolontan, az egyetlen országos sportnapilap vezetője blogján „nihilista kitörésnek\" nevezi az Antena 3 hírcsatorna által a politikus-üzletember elítélése, továbbá a román igazságszolgáltatás ellen indított hisztériakampányt. „Ez az állásfoglalás nem tesz jót a televíziónak, amely odáig jutott, hogy áldozatként mutatta be a Voiculescu perében korábban eljáró Dan Mustaţă bírát is, akit néhány hónapja befolyással üzérkedés miatt letartóztattak\" – jegyezte meg az egyik legértesültebb sportújságírónak tartott Tolontan.

A Felix fedőnévvel ellátott későbbi oligarcha 1982-től látta el a Crescent romániai képviseletének irányítását, közvetítve az ICE Dunărea és külföldi partnerei között. Utóbbi, a Szekuritáte másik külkereskedelmi társasága teljes ellenőrzést gyakorolt az import-export tevékenységet folytató román állami vállalatok fölött: árukivitel esetén a társaságok a forgalom 1,4, míg behozatal során 1,2 százalékát voltak kötelesek jutalékként az ICE Dunărea számláira átutalni.

Laura Stancu, a CNSAS levéltárának igazgatója nemrég közölte: 1989-ben az ICE Dunărea Romániában és külföldön – elsősorban Svájcban – nyitott bankszámláin négymilliárd dollár kamatozott, a pénz további sorsáról azóta semmit nem tudni.

Stelian Negrea bukaresti újságíró a napokban Facebook-oldalán olyan dokumentumokat tett közzé, miszerint Voiculescu 1991-ben a Crescent nevében kötött szerződést a Romaero állami vállalattal egy 3500 négyzetméteres ingatlan és egy hozzá tartozó 2500 négyzetméteres telek bérléséről. Ráadásul ezekért eleinte mindössze 723, majd 183 dollárt fizetett havonta.

Negrea feltárta azt is, hogy a Voiculescu Intact sajtótrösztjét megalapozó, 1993-ban beindított Antena 1 kereskedelmi csatorna felszereléséhez szükséges 1,1 millió dollárt ugyancsak a Crescent számláiról fizették.

Mint arról már beszámoltunk, pénzügyi szempontból ugyancsak a Crescenttel szoros kapcsolatban álló ICE Dunărea felelt a diktatúra idején az áruba bocsátott nemzeti kisebbségek eladásából származó bevétel kezeléséért is, amelyről pontos leltárt tartalmaz a most kutathatóvá vált iratcsomó. A bukaresti kommunista rezsim becslések szerint több mint egymilliárd német márkát hajtott be a Német Szövetségi Köztársaságtól (NSZK) az erdélyi szászok és bánsági svábok kiárusításáért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
Hirdetés