2010. július 08., 10:292010. július 08., 10:29
Mint arról beszámoltunk, a Konstanca megyei Tuzla légi támaszponton egy katonákat ejtőernyős gyakorlatra szállító An-2-es típusú repülőgép zuhant le, a fedélzetén tartózkodó tizennégy személyből csupán ketten élték túl a balesetet. A védelmi tárca által kiküldött vizsgálóbizottság a tragédia pontos műszaki körülményeinek feltérképezésén dolgozik, míg a katonai ügyészség a szemtanúk kihallgatása alapján kísérel meg fényt deríteni az ügyre.
A szovjet gyártmányú repülőgép kiégett maradványait egy hangárba szállították, további vizsgálatok céljából. Mint kiderült, a gép fedélzetén négy pilóta is tartózkodott. Bár ez elvileg ellentétes a repülési szabályzattal, nem szokatlan, ugyanis kevés a rendelkezésre álló repülőgép, így a pilóták egy-egy bevetés alkalmával egymást váltva teljesítik az előírt óraszámot. Mivel az An-2 típusú gépekben nincs fekete doboz, a bizottság tagjai a gép és az irányítótorony közötti rádióforgalom rögzített beszélgetései alapján próbálják rekonstruálni a történteket. Emellett nagy segítség lehet, hogy a túlélők egyike az a pilóta, aki a zuhanás időpontjában ült a pilótafülkében. Így az ő kihallgatása is fontos eredményt hozhat.
A nyomozást végző hatóságok közölték: eddig annyi bizonyos, hogy a felszállást követően, kevesebb mint százméteres magasságban a gép orra hirtelen a föld felé fordult, és zuhanni kezdett. Hogy ennek motorleállás az oka, vagy emberi hiba, nem tudni. A pilóta állítólag még felszállás közben közölte a toronnyal, hogy nehezen emelkedik a gép, de nem tudni még, hogy ez minek tudható be. Annyit sikerült kideríteni, hogy a pilóta megpróbálta felhúzni a gép orrát, de a kis magasság miatt erre már nem volt elegendő területe. A repülő zuhanás közben kissé jobbra dőlt, majd a földbe csapódott. A becsapódás nyomán az orr-rész leszakadt, a gép pedig kigyulladt. Mivel a szárnyakban elhelyezett kerozintartályokat épp a felszállás előtt tankolták tele, az üzemanyag azonnal lángra lobbant, a tűz villámgyorsan továbbterjedt az utastér felé, ahonnan az ejtőernyősök már nem tudtak kijutni, három kivételével benn égtek. A túlélőket a földi személyzet egyik tagja mentette ki a gépből, ám egyikük olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban meghalt. Az áldozatokat ma és holnap temetik.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).