
Vizsgálatot indított a védelmi minisztérium annak kiderítésére, szabályosan lépett-e elő Gabriel Oprea volt belügyminiszter a katonai ranglétrán.
2016. október 04., 17:332016. október 04., 17:33
2016. október 04., 18:482016. október 04., 18:48
Opreát 2001-ben léptették elő dandártábornokká, 2009-re pedig végigjárta a tábornoki ranglétra összes fokozatát, és megkapta a vezérezredesi rangot. A védelmi tárca most a sajtó jelzései alapján azt vizsgálja, törvényesen léptették-e elő 2001-ben ezredesből dandártábornokká. A volt politikus ugyanis épp ebben az évben kapta első kormánytisztségét a Năstase-kabinetben: államtitkári rangban kinevezték az Állami Tartalékalap élére.
Az ügyben az a figyelemre méltó, hogy az 1993-ban századosi rangban tartalékállományba vonult Opreát két rangot – az őrnagyit és az alezredesit – átugorva ezredesként aktiválták újra, majd rögtön elő is léptették tábornokká. Az indoklás az volt, hogy a tisztség viselőjének tábornoki ranggal kellett rendelkeznie.
Mint ismeretes, Oprea ellen a belügyi tárca belső hírszerzésénél elkövetett pénzügyi visszaélések miatt vádat emelt a DNA, törvénytelenül igénybe vett rendőri kísérete egyik tagjának halálos balesete miatt pedig gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indítana ellene bűnvádi eljárást. Mivel ezt a szenátus nem hagyta jóvá, lemondott szenátori mandátumáról. Idén plágium miatt doktori címétől is megfosztották.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!