
Kihallgatásra előállíttatta hétfőn a legfőbb ügyészség annak a bukaresti szórakozóhelynek a három tulajdonosát, ahol pénteken éjjel tűzvész pusztított, immár harmincegy ember halálát okozva, és megsebesítve közel kétszázat. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt vizsgálódik.
2015. november 02., 15:122015. november 02., 15:12
2015. november 02., 19:122015. november 02., 19:12
Igazságügyi források a tulajdonosok őrizetbe vételét sem zárták ki. A Colectiv klub működtetőinek felelősségét annak kapcsán vizsgálják, hogy annak ellenére is négyszáz személyes koncertet szerveztek, hogy a hivatalos engedélyre vonatkozó kérelmükben csupán 80 ülőhelyes helyiséget jelentettek be, hogy ne kelljen megfelelniük a tűzvédelmi előírásoknak. Tudorel Butoi kriminálpszichológus szerint a felelősök összesen akár százéves börtönbüntetést is kaphatnak. Eközben a rendőrség is kihallgatta az események szemtanúit.
Az Országos Törvényszéki Orvostani Intézet jelentéséből, amelyet az előzetes boncolási eredmények ismeretében adott ki, kiderült: a halál fő okát szénmonoxid-mérgezés, a belélegzett füst és mérges gázok miatti fulladás jelentette a tűzvész áldozatai többségének esetében. A végleges eredményekre akár két hetet is várni kell.
Tűz egy konstancai szórakozóhelyen
Tűz ütött ki vasárnap este egy konstancai szórakozóhelyen. A helyszínre nagy erőkkel kivonuló tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a lángokat, sérültek nem voltak, csupán ketten szenvedtek könnyebb füstmérgezést, de őket a helyszínen ellátták, kórházba szállításukra nem volt szükség.
A tragédiában 31-en vesztették életüket, köztük hárman már a kórházba szállítást követően, vasárnap, az egyikük pedig hétfőn halt bele sérüléseibe. Az illetékesek arra figyelmeztetnek, hogy a kritikus állapotban lévő mintegy kilencven sérült közül legalább húszan belehalhatnak még az égési, illetve a forró levegő belélegzése nyomán kialakult légúti sérülésekbe. Hétfőn még 137 sérültet ápoltak bukaresti kórházakban, közülük csak három esetében jelezték az orvosok, hogy javult az állapotuk.
Egyébként a helyszínen már tavaly novemberben is tűz ütött ki egy koncert előtt, akkor azonban nem történt személyi sérülés.
Bukarest 4. kerületének önkormányzata – itt található a gyárcsarnokból kialakított klub – elhárít minden felelősséget, mondván: mivel a klub tulajdonosai saját felelősségre nyilatkoztak a szórakozóhely befogadó kapacitásáról és az ott megtartandó rendezvények jellegéről, minden felelősség őket terheli.
A tragédia nyomán egyébként az egyik bukaresti szórakozóhely, az Expirat nevű klub tulajdonosa bejelentette: bezárja a helyet. „Tizenkét éven keresztül emberek ezreinek életét veszélyeztettem, de ezt nem folytatom tovább” – írta közösségi oldalán.
Vasárnap este egyébként Klaus Johannis államfő egy televíziós beszédben a korrupció és inkompetencia elleni összefogásra szólította fel polgártársait.
Szombaton Raed Arafat belügyi államtitkár-helyettes közölte: a klubnak nem volt tűzrendészeti engedélye, a teremben nem voltak vészkijáratok. Az előírások szerint egy ekkora (több mint 400 négyzetméteres) teremnek hat kivilágított vészkijárattal kellett volna rendelkeznie, ezzel szemben egyetlen ajtaja volt. A mennyezetre sem építették be az előírt füstérzékelős automata oltóberendezéseket, sőt, a hangszigetelés – feltehetően takarékossági okokból – gyúlékony anyagból készült.
Médiajelentések szerint a Colectiv klub tulajdonosai egy 80 ülőhellyel rendelkező terem működtetésére kaptak egy évvel ezelőtt engedélyt a kerületi polgármesteri hivataltól. A törvény értelmében csak a 100 főnél nagyobb befogadóképességű vendéglátóhelyeknek kell külön tűzrendészeti engedélyt kérniük. A Colectiv klubban rendszeresen tartottak olyan koncerteket, amelyeken több százan vettek részt. A hírtelevíziókban megszólaltatott elemzők azt valószínűsítik, hogy a polgármesteri hivatal illetékesei csúszópénz ellenében hunytak szemet egy éven keresztül a szabálytalanság felett.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!